Fourkai nyaralás a gyerkőcökkel 2007.

 

08. 24. péntek

 

Végre eljött ez a nap is. Szokás szerint korán ébredtem. Még rengeteg elintézni valóm volt indulásig és anyukám is ezen a napon érkezett.

Délelőtt meglátogattam egy szépészeti szalont, nem mintha ez segítene rajtam. Néhány apróságot még megvettem, elkészítettük a szendvicseket az útra és bepakoltunk a kocsiba.

15 órára terveztük az indulást, de mint előző évben, most is 15 perces késéssel indultunk. Fél hétre beszéltünk meg találkozót barátainkkal a röszkei határon a parkolóban. ( A tavalyi 19,5 órás utazás után jobbnak láttuk, ha kicsit korábban indulunk.) Negyed hétre értünk Röszkére, úti társaink, egy kisebb kitérő után, néhány perces késéssel. A határon gyorsan átjutottunk, annak ellenére, hogy az egyik szerb vámos nem akarta elhinni, hogy a lányom útlevelét tartja a kezében.

Mivel rendelkeztünk a megfelelő dínár mennyiséggel, nem kellett pénzt váltanunk, egyből nekivághattunk a nagy kalandnak. Néhány rövid pihenő beiktatásával, zökkenő mentesen átjutottunk Szerbián. A szerb-macedón határon sem volt semmi gond. Macedóniában dénárt szerettünk volna váltani, de egyetlen pénzváltó sem volt nyitva. Megbeszéltük, hogy összeszedünk néhány 1 euróst és az autópálya kapuknál csak 1-et adunk a kapusnak. Az első kapunál nem is volt semmi gond. De a második csak 3 euró leszurkolása után engedett át bennünket. Ezt maximálisan pofátlanságnak tartottam, amit a hangsúlyokból és a gesztikulációmból biztosan megértett. Meresztette is a szemét rendesen. Nem hiszem, hogy sűrűn találkozna az éjszaka közepén hozzám hasonló sárkánnyal.(Néhány nappal később Fourkán megtudtuk néhány magyar nyaralótól, hogy ők kb. 1 órával később már 5 eurót fizettek ugyanazon a szakaszon.)

Pirkadatkor értük el a macedón-görög határt. Az átkelés csak néhány percet vett igénybe. Még a görög határnál megittuk a szokásossá vált hosszú kávénkat, ami sokkal jobban esett, mint előző évben. Kávéval a kezünkben néztük a napkeltét és megbeszéltük a terveinket. A mellékhelyiséget, a tavalyi tapasztalatom alapján, meg sem közelítettük.

Fourkáig csak egyszer álltunk meg. Megbeszéltük a barátainkkal, hogy merre menjenek tovább, és mikor találkozunk, aztán elváltak útjaink. Ők Vuorvourou felé vették az irányt, mi pedig „haza” indultunk.

 

08. 25. szombat

 

Végre megérkeztünk Kassandrára. Első utunk egy Lidl-be vezet, mert Rebekának és Zeusnak köszönhetően, a férjem teljesen rákattant a görög sajtkrémre. Persze 100 %-os gyümölcslére is szükség van, mert az ouzót csak azzal szeretjük. A ténylegesen minimális görög tudásommal (és a szótár hiányában) csak az ösztöneimre hallgathattam, így ismeretlenül kiválasztottam egy terméket, amit sajtkrémnek hittem. Jó volt a megérzésem! Vettünk még mézes szezámmagot és mézes mandulát. Ezeket imádom és a gyermekeim is oda vannak érte. Természetesen a kosárba került az egy üveg ouzó is, mert a szállás elfoglalása után egy megszokott rituálé az első ouzó elfogyasztása.

Irány Fourka!!!

Útközben magyarázok a gyermekeimnek, hogy mi micsoda és hol járunk éppen. Nagyon lelkesek. Teljesen otthon érzem magam.

Amikor végre megérkezünk Fourkára (10 órakor), teljesen padlót fogok.

Nehezen, de találunk „parkolóhelyet”. Kiugrok a kocsiból és rohanok a kedvenc strandomra. Hatalmas csalódás volt. A kedvenc helyem egy ernyő erdő!? És tömve van nyaralókkal.(a kép este készült, nyaralók nélkül)

A víz kristálytiszta de tömeg van. Szomorúan elmegyek a pékségbe és veszek némi kenyeret. Beadom a papírokat a recepción, ahol közlik velem, hogy a szállást csak 12-kor foglalhatom el (mintha nem tudnám).

Valahogy el kell tölteni a 2 órát, ami a szállásunk elfoglalásáig hátra van. Irány egy jó taverna, ahol a férjemmel és a fiammal Mithos sört rendelünk, a lányom pedig frissen facsart narancslevet kért. Mivel nagyon szomjasak voltunk, a rendelést megismételtük.

Elérkezett a 12 óra. Visszamentünk az aparthotelhez. A recepciós leányzó szerint még várnunk kell. 12 óra után 10 perccel megjelent a kedvenc „takarítónénink”(5, max 10 évvel lehet idősebb nálam), aki azonnal felismert bennünket és a nyakunkba ugrott örömében. Kisebb szóváltás a recepcióssal (nem tetszett a takarító néninek, hogy úgy megvárattak bennünket) és máris mehettünk a szállásunkra. Természetesen mindent megmutatott az apartmanban és nagyon aranyos volt. Olyan örömmel fogadott bennünket, hogy már az sem bántott, hogy a kedvenc strandom olyan zsúfolt.

A szállás tetszett. Egy nappali, konyha sarokkal, egy hálószoba és a fürdőszoba. A nappaliban egy ágy és egy kanapé ágy. Arra a megállapításra jutottam, hogy hiába olyan kicsi a fürdőszoba, mint tavaly, sokkal mutatósabb. Kicsit modernebb, mint az előző évi apartmanban.

Szépen bepakolunk, miközben felfedeztem, hogy a konyha tele van hangyával. Irány a supermarket, hangyairtót kell venni.

Ezután rövid (2 órás) szieszta következett. Mivel az úton nem aludtam, most jól esett ez a kétórányi alvás. A pihi után irány a strand!

A víz szuper volt, legalább 26 fokos. Tavaly óta kikotorták a medret és eltűntek a sziklák. Már csak nagyobb köveket találtunk, kevés sünivel. A kotrásnak köszönhetően, az élővilág is szerényebb volt, mint előző évben. De a víz még mindig kristály tiszta. Többek között ez vonz annyira Fourkában. Lehet akár mekkora hullámzás, a víz gyönyörű színekben pompázik és olyan tiszta, mintha egy úszómedence vizében pancsolnék. Csak nincs benne klór, szerencsére.

Este elmentünk az első gyros tálunkra (1 év után). Ismét hatalmas adagot kaptunk, amit csak a fiam volt képes elpusztítani. A maradékot szépen becsomagolták. (Tényleg nagy adagokat adnak 6 euróért. A férjem nagyétkű, de a felét is alig bírta megenni.)

Mindenki elégedetten tért nyugovóra.

 

08. 26. vasárnap

 

Ez a nap a strandolásról és a pihenésről szólt. Nagyon meleg volt, ezért a vízben éreztük magunkat a legjobban. A gyerkőcök sétáltak délután, hogy anyu és apu kicsit kettesben lehessen. Persze köze nem volt a sétának a szállásunkkal szemben lévő játékteremhez és netezési lehetőséghez. Minden esetre a településről nem sokat tudtak meg, de a játéktermet alaposan megismerték.

Délben elfogyasztottuk az előző estéről maradt gyrost, némi magyar sült krumplival. Este hideget vacsiztunk és utána elpusztítottunk egy-egy adag fagylaltot.

 

08. 27. hétfő

 

Mára a Narancspartot terveztük be a barátainkkal.

Helyi idő szerint, 10-re beszéltünk meg találkozót Vourvourou-ban.

Szokás szerint, már megint korábban értünk a helyszínre. Úgy döntöttünk, hogy sétálunk egyet a parton. Ez nem volt eredménytelen, mert néhány szép fotó mellett, begyűjtöttünk néhány szép kagylót is.

10-kor elindultunk a Narancspart felé. Könnyen odataláltunk, mert társaink már jártak ott. Szerencsére kevesen voltak még, így sikerült elfoglalni egy napernyőt néhány nyugággyal. Érkezésünk után rögtön legurítottunk egy-egy Mythost. Természetesen a gyerkőcök üdítő itallal hűsítették magukat a nagy melegben. Nagyokat lubickoltunk és „kellemesen” leégtem. Természetesen nem egyenletesen, hanem csak a jobb oldalam. Kellett nekem ülve beszélgetni és nézelődni. Fél óra ücsörgés bőven elég volt ahhoz, hogy még egy pólót se bírjak magamra húzni. Amikor a gyermekeink kiszórakozták magukat, és kellően megéheztek, elindultunk Sartiba. Vásárolgatás után beültünk egy kellemes taverna árnyas teraszára. Sok finomságot rendeltünk (görög sali, gyros tál, grill tál, grillezett fasírt, rántott sajt, sült apróhal, rántott kagyló, tzatziki, sajtkrém) amit jó étvággyal elfogyasztottunk. Fizetéskor hoztak nekünk két tányéron halvát, ami mindenkinek ízlett. Szerencsére csak kis adagok voltak, mert tele voltunk, mint a déli busz.

Ebéd után Toroni felé vettük az irányt. Kerestünk egy megfelelőnek tűnő partrészt, de nem maradtunk sokáig. Sajnos a víz tele volt medúzával. Mondhatták nekünk, hogy ez a fajta nem csíp. Olyan gusztustalan volt, hogy én be sem mentem a vízbe (barna és nagyon ronda). Hamar szedelőzködtünk és visszaindultunk Vourvourouba.

Itt egy nagyon szép strandra mentünk, ahol bele szerelmesedtem a csodás sziklákba. Ahogy a nap lemenni készült, gyönyörű színekben pompázott a táj. Rengeteg fotót készítettem.

Mivel a nap ereje rohamosan csökkent, és egyre jobban fáztam, búcsút intettünk barátainknak és haza indultunk.

Egy könnyű vacsora után (már akinek volt étvágya) nyugovóra tértünk. Nem éreztem túl jól magam az égett bőrömben.

 

08. 28. kedd

 

Ez a nap a strandolásé volt. A gyerekek teljesen szétáztatták magukat. Remekül szórakoztak. Én az apartmanban nyalogattam a sebeimet. Délben főztem egy könnyű ebédet, aztán egész délután olvastam. Este a szokásos séta és tavernázás következett. Igazán pihentető nap volt.

 

08.29. szerda

 

Úgy döntöttünk, hogy megmutatjuk a gyerekeknek Kassandrát. Reggeli után bevágtuk magunkat a kocsiba.

Sikerült újabb szebbnél-szebb partokat találni, de felkerestük azokat a helyeket is, amelyek tavaly annyira tetszettek. Ebből volt is némi vitánk a férjemmel, mert az egyik hely kiesett az emlékezetéből. Igaz, hogy ha úton vagyunk, mindig az ő kis PDA-ja vagyok, de itt komoly vita alakult ki köztünk egy vadkempinget illetően. A drágám összekeverte a helyet a világító tornyos parttal. A makacsságomnak köszönhetően megtaláltuk az említett partot.

Idén sokkal kevesebb szemetet szórtak szét a kempingezők. Tavaly sem a szemétbe szerettem bele, hanem a kristálytiszta vízbe és a hatalmas hullámokba. (Nem tudom meddig tartható fenn ez az állapot, de ha a turisták, zömében görögök, nem vigyáznak, ez a partszakasz is illegális szemétlerakóvá válik. Senkinek sem kerülne nagy összegbe, ha egy zsákot vinne magával kempingezéskor, és abba gyűjtené a szemetét. Hazafelé menet bárhol bedobhatná egy konténerbe.) Gyönyörködtünk a szép tájban, gyűjtöttünk néhány szép kagylót és tovább álltunk.

A félsziget a tavalyi tűz nyomait magán viseli, de már kezd megújulni a növényvilág. Még mindig elszorul a szívem, ha a tavalyi fotóinkat nézegetem. De az élet megy tovább.

Délután Fourkán strandoltunk, este egy jót vacsiztunk.

 

08.30. csütörtök

 

Ez a nap újra csak a pihenésről szólt. A szokásos tengerparti elfoglaltságok mellett hatalmas kártyacsatákat vívtunk. Nem is tudtam, hogy a lányom ennyire ismeri a kártyajátékokat. Pókerben laposra verte a fiúkat. Römizni két nap alatt úgy meg tanult, hogy állandóan megvert bennünket. Mivel az apja nem igazán tud veszíteni, főleg egy kezdővel szemben, sokszor kiszállt a játékból. De a közös játék öröme mindig visszacsalogatta.

 

08. 31. péntek

 

Erre a napra egy nagyobb kirándulást terveztünk. Hajnalban keltünk és elindultunk Nei Pori felé a piacra.

Az autópályán meg kellett állnunk egy tankolás kedvéért. Ahogy kijöttünk a benzinkútról, trafipaxozó (!?) rendőrökkel találtuk szemben magunkat. Igencsak tátva maradt a szánk, mert ilyet még nem láttunk Görögországban. Szerencsére csak kb. 90 km/ h-s sebességgel mentünk, nem a megszokott 140-el.

Nei Porit könnyen meg találtuk és a piacot sem kellett keresgélni. Itt vettem néhány fűszert és olíva bogyót, szőlőt és néhány apróságot.

Innen tovább indultunk, hogy megkeressük Zeus fürdőkádját. Természetesen nem találtuk, de Litohoroban majdnem karamboloztunk. Kiüvöltöztem magam és közöltem a párommal, hogy más látnivalók is akadnak a környéken. Majd legközelebb megkeressük azt a nyavalyás kádat.

Megálltunk Dionban a Múzeumnál nézelődni. Az egész parkolóban csak egy busz és egy személyautó állt. Szépen beálltunk a buszok parkolóhelyére, az autó mellé, egy fa alá. Miközben kezdtünk kikászálódni az autóból, érkezett egy másik busz is. Éktelen dudálásba kezdett, hogy álljunk el onnan, mert neki kell az a hely. Igaz, hogy még legalább 20 hely volt, ahol leparkolhatott volna (még fa alatt is), de neki pont a mi helyünk kellett. A lényeg a lényeg. A drága leparkolt tőlünk vagy 10 méterre és elkezdett velünk üvöltözni. Fenyegetőzött rendőrséggel és minden egyébbel. Miután felhívtam a figyelmét arra, hogy én még ilyen bunkó göröggel életemben nem találkoztam, bevágtam magam a kocsiba és közöltem, hogy nekem már nincs kedvem itt nézelődni. A család, lógó orral ült vissza az autóba. A férjem, csakhogy bosszantsa a buszsofőrt, kényelmesen nézegette a térképet még vagy 10 percig, nem mintha nem ismertem volna következő úti célunkat.

Irány Paleos Panteleimonas!

 

Ez a kis városka egy igazi csoda! A gyerkőcök is elragadtatással nézték a csodás épületeket. Volt olyan házacska, amit belülről is megcsodáltunk. Az egyik épületben (nyári konyha lehetett valamikor), még bent volt a régi tűzhely egy nagyon poros edénnyel (nem mertem belenézni). Az egész olyan volt, mintha csak tegnap mentek volna el a lakók és az edényt, csak ott felejtették volna. De az épület fele már hiányzott. Nagyon megfogott ez a látvány.

 

 

Vettem kandírozott gyümölcsöt. Megnéztük a templomot. Nem fotóztam belülről, mert nem éreztem helyénvalónak. Nem tudok templomokban fotózni. Talán azért nem, mert úgy érzem, hogy megzavarnám vele azt a nyugalmat és békét, amit ilyen helyeken érzek. Inkább mindent alaposan megnézek, és emlékeimben őrzöm a látottakat.

1,5 órányi nézelődés után, indultunk Paraliára.

Itt vásárolgattunk. A fiúknak ezüst karkötőt, a lányomnak ezüst gyűrűt. És végre megtaláltuk álmaink karikagyűrűjét is. Természetesen a „csöpp” kezemre nem volt megfelelő méret, és amit a páromnak találtunk, az is kisebb a kelleténél.(nekem 25-ös, a férjecskémnek 22-es a mérete). Hosszas huzavona után megállapodtunk az ékszerésszel, hogy este fél hétre elkészül a méretre igazítással. Először 2 napra akarta bevállalni a munkát.

Na de mit csináljunk egy ilyen kicsi, de zsúfolt városban 4 órán keresztül? A parton az emberek úgy fekszenek, mint a heringek, a víz sem olyan tiszta, amilyenbe szívesen lubickolnék.

 

 

Megebédeltünk. (Egy gyros és egy kóla 2 euróba került.) Sétáltunk, nézelődtünk. De nem éreztük magunkat túl jól abban a nagy tömegben. Amikor kicsit elfáradtunk és már nagyon melegünk volt, beültünk az egyik bárba. A felnőttek frappéztak, a gyermekeink üdítőztek. Érdekes, hogy a bárban nem volt tömeg. A személyzeten és rajtunk kívül, nem volt senki. Kész felüdülés volt ott ücsörögni.

Elérkezett a 6 óra. Nem bírtunk tovább várni, így meglátogattuk az ékszerészt. Ahogy meglátott bennünket, már vette is elő a gyűrűket. Minden passzolt, tehát fizettünk és távoztunk. Szinte menekültünk Paraliáról.

Mi egy nyaralóhelyet nem ilyennek képzelünk el. Mindig a csendes helyeket keressük a pihenésre. Ez a hely túl sok volt nekünk. A fotókon látottakból és a beszámolókból kialakult bennem egy kép Paraliáról. De a valóság sokkal rosszabb volt. Az épületek olyan közel vannak egymáshoz és a vízhez, hogy az már elviselhetetlen.. Délután 5-kor már nem éri nap az embert. (mi 8-11 és 16-19 óra között szoktunk strandolni, mert nem csak a leégés veszélye kisebb, de a hőség sem elviselhetetlen). Az utcákon, szieszta idején, akkora a tömeg, mint Pest belvárosában csúcsforgalom idején, ha nem nagyobb. Nem lehet megtenni 50 métert úgy, hogy legalább tízen ne akarnának felborítani. Itt az élet egy pillanatra sem akar lelassulni. Pörög, lüktet az egész város, amitől én is pörgök, de ez fáraszt. Ez a fél napos ott tartózkodás csak igazolta azt az elképzelésemet, hogy ide bulizni vágyóknak kell menni.

Fourka felé láttuk a magyar tűzoltókat, akik az Athén környéki tűzvész megállításában segédkeztek és már hazafelé tartottak.

Thessaloniki határában láttunk egy kiégett üzemet, ami reggel még működött. Most hamu és füst volt csak a helyén.

Fáradtan értünk a szállásunkra. Egy gyors és könnyű vacsi, na meg néhány ouzó elfogyasztása után, kimerülten zuhantunk be az ágyba.

 

09. 01. szombat

 

Ez egy újabb lazítós nap volt. Egész napunkat a tengernek szenteltük.

Este a férjemmel sétálni indultunk. Amikor a szállásunk felé tartottunk, elhaladtunk egy nagyobb csoport mellett. Elhúzott mellettünk egy autó kb. 10 km/h-s sebességgel. Egyszer csak egy tompa puffanás és hallottam, hogy valakinek az aszfalthoz ütődött a feje (ez a hang semmivel sem téveszthető össze, nagyon hátborzongató). Hátra fordultunk és láttuk, hogy a társaság egy nő tagja a földön hever, eszméletlenül. Az ájulás kerülgetett, de szerettem volna segíteni. A férjem közölte, hogy úgy sem tudok mit tenni, legfeljebb a vér látványától elájulok és én is ott fogok feküdni a sérült mellett. Mivel csak a hangokat hallottuk, és nem láttuk a balesetet, és valaki már elszaladt az orvosért (a balesettől kb. 30 méterre volt a rendelő), a férjem hazatámogatott. Otthon belém erőltetett egy nagy pohár ouzót, természetesen tisztán, és elmesélte a gyerkőcöknek, hogy mi történt. Ettől a naptól kezdve csak a parton sétáltak. Nem mintha a fiam nem lenne elég felnőtt 21 évesen, de a húgát nagyon félti. A csitri 10 évesen még kicsit szeleburdi és elég egy csöppnyi figyelmetlenség ahhoz, hogy a baj megtörténjen.

Este sokáig beszélgettünk és iszogattunk. Kicsit spiccesen kerültünk ágyba. De így is csak nehezen jött álom a szememre. Még mindig kísértett a baleset.

 

09. 02. vasárnap

 

Hajnali fél négykor egy sms-re ébredtem. Az előző nap hazaindult magyar nyaralók küldték, hogy mennyit kellett várniuk a határokon.

Kint zúgott a szél és a folyamatos villámlástól, szinte nappali világosság volt. Pár perccel később leszakadt az ég. Mivel úgy gondoltam, hogy itt már úgysem lesz alvás (közben a gyerkőcök is felébredtek a hatalmas égi háborúra), készítettem egy kávét. Később kiderült, hogy ez nagyon jó ötletnek bizonyult, mert a vihar miatt órákig áramszünet volt.

6 óra körül alább hagyott a vihar. Ekkor lesétáltam a partra nézelődni. Nagyon szeretek ilyenkor a parton lenni. Találtam egy gyönyörű nagy fehér kagylót. És persze rengeteg vizet, ami a környező dombokról zúdult a tengerbe. Tavaly csak egy helyen tört utat magának a víz, de most két helyen hömpölygött. Az egyik utcát teljesen elmosta.

7 óra körül a gyerkőcök visszaaludtak. Még mindig szemerkélt az eső. A férjemmel beültünk az autóba és elmentünk kagylót gyűjteni a kedvenc partunkra. Útközben láttunk leszakadt villanyvezetékeket, kidőlt fákat. Mindenki talpon volt, hogy eltakarítsa a vihar nyomait.

Amikor visszaértünk a szállásunkra, a gyerekek reklamáltak, mert nélkülük gyűjtögettünk. Reggeli (kb. 10 órakor) után összeszedtük a csipet csapatot és irány a világítótorony.

Órákon keresztül sétáltunk a parton és szebbnél szebb kagylókat gyűjtöttünk. Szinte minden hullámmal partra vetődött egy-egy csodás darab.

 

Hatalmas hullámok voltak. A gyerekek túl közel merészkedtek a vízhez, aminek egyenes következménye volt, hogy az egyik felborította a lányomat. Nevetve jött ki a vízből a kis ázott verebem.

A fiúk egy ideig csak nézték a vizet. Aztán a férjem úgy döntött, hogy ő megmártózik. Természetesen nem strandoláshoz öltöztünk reggel, ezért egy alsógatyában csobbant a drágám. A fiam, bármilyen szégyenlős is, követte az apja példáját. Fergeteges „őrjöngésbe” kezdtek.

 

A lányom kamerával, én fényképezőgéppel örökítettem meg az eseményeket. Már amikor nem fetrengtünk a nevetéstől. A környéken pecázók is jókat nevettek a két fiú bolondozásán. Szívmelengető élmény volt ennek a két felnőtt embernek az önfeledt játéka.

Délután lementünk fürdeni az apartmanunk közelében lévő partra. Ez most nem volt valami nagy élmény, mert a dombokról lezúduló víz iszapossá tette a tengerfeneket. Valahogy nem volt kedvem dagonyázni, így maradt a napozás. A gyerkőcök is csak bóklásztak a parton.

Abban az utcában, amit elmosott a vihar, még mindig térdig ért a víz.

Este egy kiadós tavernázás és több órás kártyacsata után bújtunk ágyba.

 

09. 03-04. hétfő és kedd

 

Ez a két nap eseménytelenül telt. Csak fürcsiztünk és napoztunk.

Esténként sétálgattunk és ajándékokat vettünk családunk itthon maradt tagjainak. Találtunk egy olyan helyet, ahol a magyarok 1, 5-ért kapják a gyrost pitában. Rendszeresen itt vásároltuk a vacsinkat.

 

09. 05. szerda

 

A gyerekek úgy döntöttek, hogy mivel mi láttuk tavaly a Meteorákat, ezen a napon inkább Philippit látogassuk meg.

Korán keltünk, mert hosszú út állt előttünk. A napkelte már a hegyek között ért bennünket. Sikerült néhány számomra szép fotót készítenem a hegyeket dunyhaként takaró felhőkről.

Első állomásunk Stagira, Arisztotelész szülőhelye volt. Itt 1 euróba került a belépő. Volt időnk alaposan körbenézni. Senki nem zavart bennünket, rajtunk kívül nem volt látogató. Hatalmas csend, csodálatos táj. Kell ennél több?

A következő megálló Stavrosban volt. Itt készítettünk néhány fotót aztán étel után néztünk. Bárcsak ne tettük volna. Egy gyrosost találtunk csak nyitva. A személyzet unott, faarcú alakokból állt. Életem legrosszabb gyrosát tették elém. Se íze, se bűze, de tocsogott a zsiradékban. Álmomba se jöjjön elő.

Tovább indultunk Philippi felé. A férjecském panaszkodott, hogy Görögországban nagyon nagyok a távolságok és most is milyen sokat mentünk már. Amikor megérkeztünk felháborodott, hogy csak ezért a pár kőért jöttünk idáig. Színházat már tavaly is láttunk Thassoson, ezért felesleges volt ennyit autózni. Mutatom neki a térképet, hogy nem csak színházat láthat, ha bemegyünk, de van itt Bazilika, és minden, ami egy turista számára, szem-szájnak ingere. Inkább a szemnek.

 

Megvettük a belépőket fejenként 3 euróért (a lányomnak ingyenes volt) és beléptünk a régmúlt egy szeletkéjébe. Rögtön visszaröppentünk az időben majdnem 2000 évet. Mindent meg akartam érinteni, le akartam fotózni. Szavakban nem is tudom kifejezni az érzéseimet. Ezt meg kell tapasztalni. (Persze ehhez az is szükséges, hogy valaki akkora rajongója legyen az ókornak, mint szerény személyem. Szerencsére a gyermekeimet is sikerült megfertőznöm a rajongásommal.) A férjecskémet is magával ragadta az élmény. Ahányan voltunk, annyi felé szaladtunk. Vagy 4 órán keresztül bóklásztunk a romok között. Láttunk gyönyörű mozaik padlót. Nagy befogadó képességű latrinát. (Érdekes módon, csak a bazilikában volt 2 db egy személyes. Azon kívül volt egy óriási is, ami legalább 50 embert volt képes egyszerre befogadni. Sokkal nyitottabbak lehettek a régmúlt emberei, mint a mai emberek, ha képesek voltak ekkora tömegben elvégezni a dolgukat. Én biztosan képtelen lennék rá.)

Találkoztunk egy tekivel is. Őt a vízelvezető rendszer érdekelte leginkább.

Az ásatások jelenleg is folynak, ezért néhány év múlva újra ellátogatunk ide. Látnunk kell, hogy mit találtak a régészek.

 

 

Amikor elindultunk az autóval Fourka felé, hatalmas reccsenéssel leszakadt egy hatalmas ág az egyik fáról. Pont egy autó tetejére. Mázlistának éreztük magunkat, hogy nem épp ott parkoltunk.

Hazafelé megálltunk az egyik parkolóban szőlőt és rakit venni. Beugrottunk Vrasnára, ahol megcsodálhattuk, hogy mennyit fejlődött a település az elmúlt évben. Nagyon szép lett a tengerparti sétány. Belebotlottunk egy rendőr bácsiba, aki nem engedte, hogy a hegyeken keresztül közelítsük meg szálláshelyünket. Mivel sötét felhőkbe burkolództak a hegyek, valószínűsítettük, hogy hatalmas viharok lehetnek fenn, ezért turisták nem mehetnek arra.

Nemsokára mi is részesülhettünk az eső örömeiben. Az orrunkig sem láttunk, akkora zivatar volt.

Thessalonikihez érve hatalmas dugó fogadott bennünket. 10 km-t kb. 2 óra alatt sikerült megtennünk. A türelmetlenebbek a két sávos útból háromsávosat csináltak. A mentő segítségével lett egy negyedik is, amit páran megpróbáltak kihasználni. De jó, hogy ilyen széles utak vannak Görögországban.

 

Araszolgatás közben rácsodálkoztunk arra, hogy milyen kevés sértetlen autó közlekedik ebben az országban. Valami nagy tűz volt Thessalonikiben. Csak a hatalmas füstöt láttuk.

Még megálltunk Nea Plagia-ban, hogy néhány fotót készítsünk Busai Anikónak. Nagyon szép nyaralóhelynek bizonyult. Csöppet sem bántuk meg ezt a kis kitérőt.

Megálltunk még Nea Fokeában is egy parti séta és néhány fotó kedvéért. Aztán megvettük a Lidl-ben azokat a finomságokat, amiket haza akartunk hozni. Sikerült is otthagyni 75 eurót.

Siettünk hazafelé, mert csodálatos színekben tündökölt a naplemente és még készíteni akartam néhány fotót. Fourka előtt 2 km-el meg kellett állni, mert a nap már majdnem alábukott az Olympos mögött.

Fourkán a super marketben feltöltöttük az ital készleteinket.

 

09. 06.-07. csütörtök, péntek

 

A csütörtöki napot strandolással és vásárlással töltöttük.

Pénteken még ellátogattunk a világító toronyhoz. Készítettünk néhány fotót Fourkáról, a dombtetőről. A férjem üzletet akart kötni a takarító nénivel, hogy adjon el neki egy törölközőt. Az üzlet remekül sikerül, mert kaptunk 4 fürdőlepedőt és 4 kisebb törölközőt. Nem akart pénzt elfogadni érte, de nem bírtam megállni, hogy ne adjak érte 20 eurót és némi magyar édességet, amit egyébként is neki vettem. (Úgy terveztem, hogy ott hagyom neki az asztalon egy cetli kíséretében, amiben megköszönöm a szolgálatait. Hiszen már tavaly is olyan kedves volt velünk.) A gondnok bácsitól is kaptunk ajándékot. Bögrét, hamutálat és falra akasztható emléktárgyakat. Odajött az erkély alá, a fiam kezébe nyomta és már ott sem volt. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, hogy nem viszonozhatom a kedvességét, de már sehol sem találtam. Lejárt a munkaideje, és ahogy beadta a búcsú ajándékát, már el is tűnt.

Délutánra nagyon elromlott az idő. Erős, hideg szél fújt. Hatalmas hullámok voltak. Délután egykor még 29 fok volt, ami egy óra leforgása alatt 19 fokra hűlt.

Csomagolás közben eszembe jutott, hogy én is szeretnék olyan Szatíros hűtő mágnest, amilyet anyukámnak vettünk. A fiammal elugrottunk a közeli üzletbe. Visszafelé menet elment mellettünk egy autó, aztán rögtön fékezett is. Majdnem neki szaladtam. Hatalmas csörgés csattogás, aztán egy nagy bumm. Egy őrülten száguldozó mopedes megijedt az autótól és becsúszott egy parkoló autó alá. Bőgette a motort rendesen, hatalmas füstöt csinált. Aztán szépen felállt, leporolta magát, közölte, hogy „no problem”, felült a motorra és szépen elkacsázott a járgányával. (Egy nagy nyolcast szedett össze az első kerekében, aminek legjobb esetben is vagy 30 centi volt az átmérője.) Csak néztünk utána. Egyszerre tört ki a nevetés belőlünk.

Este még vettem néhány képeslapot a hotel recepcióján. Néhányat, ami Fourkát ábrázolja és egyet, amin a hotel van. Amikor fizettem, a recepciós még mellé tett kettőt a hotelről, ajándékba.

Vacsorára elfogyasztottuk az utolsó gyros pitánkat, a maradék hazai hasáb burgonyával.

A férjemmel lesétáltunk a partra, és akármilyen hideg is volt, ott ücsörögtünk egy órácskát némán, miközben fogtuk egymás kezét. Búcsúztunk a tengertől és Fourkától. Ábrándoztunk arról, hogy milyen lehet itt élni, és egyszer megvalósítjuk a közös álmunkat, hogy Görögországban telepszünk le.

Kiürítettük az ouzós üveget és szomorúan ágyba bújtunk. A szél süvített, mindenki fázott. Most már a fiúk is magukra terítették a pokrócot.

 

09. 08. szombat

 

Elérkezett a hazaindulás napja.

Mindenki morcosan ébredt. Nem volt kedvünk még reggelizni sem. Megcsináltam a szendvicseket az útra, rendet raktam. A fiúk kihordták a cuccainkat a kocsiba. Én még lesétáltam a lányommal a partra. Készítettünk néhány fotót, utolsó pillantások a kedvenc partunkra. Visszasétáltam az apartmanba, körbe néztem, hogy semmit ne felejtsünk ott. Letettem a kulcsot az asztalra, lekapcsoltam a villanyt és fátyolos szemmel behúztam magam mögött az ajtót. Ez a búcsú még a tavalyinál is fájdalmasabb volt.

Magyar idő szerint háromnegyed 7-kor indultunk. A kilométerek gyorsan fogytak. A görög-macedón határon 10 perc alatt átértünk. A macedón- szerb és a szerb- magyar határ is 1-1 óra volt. Macedóniában már csak 1-1 eurót kértek az autópálya díjakra. Koldusokkal mindenhol találkoztunk, még a szerb-magyar határon is. Ajtók-ablakok bezárva, napszemüveg fel (be volt borulva rendesen, úgyhogy nem nagyon néztek lökötteknek bennünket), és szigorúan csak előre nézni. Bevált recept, mindenkinek merem ajánlani.  Belgrádban hatalmas dugó volt, nehezen evickéltünk át a városon.

Nem álltunk meg, csak néhányszor a folyó ügyek intézésére és egyszer tankolni. Este fél kilenckor léptük át a házunk küszöbét.

 

Sajnos ez a két hét is nagyon hamar eltelt. Jó volt viszont látni az ismerős helyeket. Az emberek olyan kedvesek voltak, hogy már az sem bánt, hogy annyira elcsúfították az ernyőkkel kedvenc partomat és időnként több órán keresztül nem volt víz.. Most is merem ajánlani bárkinek, aki nem a megszokott, tömeg turizmusnak kitett településeket keresik. Akik kicsi gyerekkel szeretnének nyaralni, azoknak is tökéletes a hely. A település szépen fejlődik. Van 3 strandröplabda pálya, kosár pálya, a vízi sportok kedvelői is találnak maguknak szórakozást. Már az internetet sem kell hiányolni. Szóval kalandra fel!

Ha egyszer sikerül eljutnunk Athénba, akkor nem fogjuk egyszerre levezetni azt a hosszú utat. Oda és visszafelé is megállunk egy-két napot pihenni. Azt nem hiszem, hogy hosszabb időt is eltöltenénk ott, mert túl nagy Görögország ahhoz, hogy csak itt szálljunk meg. De Skala Fourka örökre a szívembe lopta magát.