Görög nyaralás két hét alatt, két helyszinen – rengeteg kirándulással

Az idei görög nyaralásunkat  két hétre terveztük mindenképpen, és mivel szerettünk volna egy régebbi helyszínre is visszamenni, úgy döntöttünk az első hetet új helyre, a másodikat a régi, kedvelt helyre szervezzük.

Az idei Utazás Kiállításon kaptam egy gyönyörű dvd-t Görögország északi részéről, Drama, Xanthy, Kavala stb., amibe egyszerűen beleszerettem, ezért olyan helyszín kellett, ami jó kiindulópont ezekhez a kirándulásokhoz. Így esett a választásunk Stavrosra, mert ez eléggé északon van, viszont a Chalkidiki félsziget bejárásához is jó helyen fekszik.

A másik helyszín adott volt: Makrygialos, ahol már kétszer nyaraltunk és szerettük volna újra megnézni, és még pár helyszínt bejárni onnan, ami eddig kimaradt.

Egyénileg utaztunk autóval, amitől most kicsit tartottam, mert az előttünk hazatérők között jócskán akadt olyan, aki csupa rossz tapasztalatot írt le a szerb és macedón rendőrökről,  a határon történt incidensekről. Megpróbáltam útitársakat szerezni a neten, de nem jött össze, ezért egyedül vágtunk neki a már ismert útnak.

A határokon simán átértünk, pár perces várakozások voltak csupán.

A határőrök nagyon kedvesek voltak, semmit nem kérdeztek, csak megnézték az útleveleket és intettek, hogy menjünk. Pihenni, tankolni OMV és MOL kutaknál álltunk meg, kártyával fizettünk, sehol nem volt semmi problémánk.

A macedón határőr is csak megnézte az útleveleket, a zöld kártyát és mosolyogva intett, hogy mehetünk.

Itt már voltak lassító táblák, néhol indokolatlanul is, de próbáltuk mindig betartani a sebességet, így, bár láttunk rendőröket az éjszaka ellenére, de nem állítottak meg egyszer sem.

Reggel 4 óra 30-kor már át is léptük a görög határt! Itt lélegeztem fel, hogy mennyire sima utunk volt, és már megnyugodva álltunk meg az első pihenőhelyen, az Olympus Plazanál egy hosszabb pihenőre!

A fiam és egy közös barátunk tulajdonképpen véletlenül jött épp most velünk Görögországba, mert ők egy koncert miatt keltek útra, és csak véletlen, hogy épp ebben az időpontban volt a koncert. Indulás előtt nem sokkal derült ki, hogy egybeesik az időpont, és így odafelé velünk tudnak jönni, hazafelé jöttek csak külön.

Megbeszéltük, hogy még Stavros felé menet, letérünk az útról és megpróbáljuk megkeresni a színházat, ahol majd a koncert lesz, hogy másnap ne kelljen a keresgéléssel időt tölteni.

Sajnos mivel fáradtak is voltunk már, meg nem ismertük az utat, elnéztük a lehajtót és nem találtuk a színházat, így mentünk tovább Stavros felé, ahová már 7 óra körül oda is értünk.

A még csendes, kihalt Stavros nekem nagyon tetszett, a part is gyönyörű volt, rögtön csodaszép fotókat készítettem. Később, amikor már beindult az élet meglepődtem, mert annak ellenére, hogy mennyi magyar üdül ott, egy magyar szót nem hallottunk, és később sem volt olyan érzésem, hogy egy „magyar” üdülőtelepen lennék!

Nagyon tetszett Stavros, ismét egy hellyel több, ahová visszavágyom most már Görögországban. Egyre hosszabb a lista!

A szállásunk nagyon jó volt, pici, de komfortos, tiszta. Kaptunk törülközőket, később cserélték is a héten, volt elég edény a konyhában, ami ugyan pici volt, de nekünk megfelelt.

Ezután pár óra pihenéssel telt el, majd visszaindultunk Szalonikibe megkeresni a színházat, nehogy másnap gond legyen! Szerencsére egy netes útvonaltervező jóvoltából most már kipihentebben, vagy mert ellenkező irányból érkeztünk, de most meglett a lehajtó rögtön, és pár perc múlva már a Theatro Gis előtt álltunk. Nagy volt az öröm, így megnyugodva visszaindultunk és megálltunk a hatalmas Volvis tónál, ami Stavros közelében van, és hatalmas, gyönyörűszép! Kicsit nézelődtünk, fotózgattunk, majd visszaindultunk Stavrosba.

Este kicsit ismerkedtünk Stavrossal, megvacsoráztunk, megettük az idei első gyrost, és fáradtan, de elégedetten aludtunk el.

Másnap elég korán, már délután 3-kor elindultunk Szalonikibe, mert a koncert ugyan csak 10-kor kezdődött, de már akkor találkozó volt megbeszélve a fiaméknak a fórumos tagokkal. Megbeszéltük, hogy telefonálnak, ha vége és jövünk értük.

Mi továbbindultunk Nea Plagia felé, ami már régi tervem volt, hogy visszalátogatok. Ott nyaraltam életemben először Görögországban, kíváncsi voltam, hogy mennyit változott az évek során.

Útközben megláttuk a Petralona barlangot kitáblázva, amin meglepődtem, mert én teljesen más irányban gondoltam, de mivel kíváncsiak voltunk rá, így lekanyarodtunk.

Megvettük a jegyeket (4 euró/fő) és miután sokan várakoztak itt-ott üldögélve, mi is leültünk, gondoltuk majd szólnak, ha bemehetünk. Ahhoz képest, hogy félórát mondott a pénztáros, bő óra múlva indult neki a csoportunk. Sajnos sem fotózni, sem kamerázni nem lehetett a barlangban, így mi eleve a kocsiban hagytuk ezeket az eszközöket, viszont volt, akit cseppet sem zavart a tilalom és bőszen fotózgatott, kamerázott végig. Mivel senki nem szólt rájuk, ezért kezdtük megbánni, hogy mi szófogadóak voltunk.

A barlang gyönyörűszép, sajnos csak egy kis szakaszát lehet bejárni, egy kordonnal kijelölt úton, de gyönyörű cseppkövek között, hatalmas mélységek, magasságok mellett. Nagyon izgalmas volt!

Továbbindultunk Nea Plagiára, amit egy kis eltévedés után meg is találtunk. Sajnos az emlékeimben élő kis falu helyett, egy nyüzsgő üdülőfalut, rengeteg napággyal telezsúfolt partot találtunk. Szinte semmi nem emlékeztetett a  régi csendes kis falura.

A szállásunkat ösztönösen megtaláltam, bár nem emlékeztem rá, hol volt, de a házat megismertem, főleg, amikor a folyosóra is benéztem!

Bár csalódtam picit, de azért jó érzés volt újra itt lenni! Beültünk egy tavernába megvacsorázni, majd sétáltunk, nézelődtünk még kicsit, és továbbindultunk Nea Moudaniába. Ott nem igazán volt kedvünk már megállni, mert később lett, mint gondoltuk, így csak átautóztunk rajta és visszakanyarodtunk a főútra Szaloniki felé. Viszont a városban, az út mellett megláttuk a kivilágított Magic Parkot, gondoltuk ezt nem hagyhatjuk ki, így lekanyarodtunk.

A belépő 11 euró/fő volt, amit picit sokalltam, de odabent kiderült, hogy minden játék ingyenes, így már nem tűnt soknak a belépő.

Meglepő volt, hogy mennyien vannak, és hogy éjjel van nyitva ez a „vidámpark”, nálunk ugye ez nem így van, de nagyon élveztük, mint a gyerekek. 

A koncert még tartott, amikor odaértünk, így mi is hallgattuk még picit a zenét, utána vége lett és visszaindultunk Stavrosba.

Fárasztó nap volt,  tele élményekkel, ki ilyennel, ki olyannal, ezért elég hallgatagon tettük meg az utat visszafelé! Mindenki elmerült a saját gondolataiba!

Másnapra pihenést terveztünk, gondoltuk átmegyünk Olympiadára, sokat hallottunk már róla, hogy ott mennyire szép öblök vannak, és nincs is messze.

Hamar odaértünk, és a második öbölnél, ahol megálltunk, le is táboroztunk. Csak pár ember

volt rajtunk kívül, a víz gyönyörű tiszta. Kiderült, hogy az ókori Stragira ott van a dombon fölöttünk, bejártuk minden zeg-zugát! Gyönyörű romokat fotóztunk és szebbnél szebb öblöket láttunk innen a magasból. Néha olyan érzésem volt, mintha Pargán lennék, ott voltak ehhez hasonló tengeröblök. Nagyon elfáradtunk, így visszaérve az öbölbe jólesett a víz és a pihenés!

Már eléggé esteledett, amikor felkerekedtünk, hogy elindulunk, és ha már az ókori Stragirát megismertük, akkor nézzük meg a mostanit is.

Gyönyörű utakon keresztül autózva hamar odaértünk Stragirába és megtaláltuk az Arisztotelész parkot, ahol elég sok találmánya van kiállítva. A fiúk itt jól elvoltak pár óráig, bár volt, ami engem is érdekelt, és sokat fotóztam. Majdnem ránkesteledett már, így visszaindultunk Stavrosba.

Másnapra kirándulást terveztünk, mivel előző nap úgyis pihenősebb volt, így elindultunk Kavalába. Végig a tengerparti úton mentünk –ahol lehetett-, gyönyörű tájakon és teljesen ismeretlen kis falukon, városokon keresztül. Nemsokára elénk tárult a gyönyörű panorama, Kavala városa, rögtön meg is álltunk fotózni.

A városban gondot okozott, hogy hová parkoljunk, ahol majd meg is találjuk az autót, így kitaláltuk, hogy a kikötő a legjobb hely. 2 eurót fizettünk parkolási díjat, de egész napra, legalábbis nem láttunk a jegyen időpontot, úgyhogy nyugodtan elindultunk felfedezni a várost.

Ákos lemezeket szeretett volna venni, és memóriakártyát a fényképezőgépébe, úgyhogy először az üzleteket kezdtük felfedezni, persze a gyönyörű vízvezetékbe rögtön belebotlottunk, úgyhogy beindult a fotózás részemről. Találtunk sétálóutcákat, rengeteg üzlettel, tavernákkal, feltűnt, hogy mennyi bank van abban a városban, bár még csak filmen láttam, de teljesen olyan volt, mintha a Wall Street-en járkáltunk volna. Memóriakártyát keresgéltünk. Érdekes volt, hogy bár az egyik üzletben nem volt kártya, a tulajdonos nem engedett el, hanem átszaladt a szomszéd üzletbe és onnan hozott nekünk egyet. Sőt, bele is próbált egyet a gépbe, nehogy véletlenül rosszat vegyünk és csak utána adta ide az újat. Nagyon segítőkész volt.

Utána elindultunk a Panagia, az óváros rész felé, fel a várba. Meredek kis szűk utcák, két ember alig fért el rajta, de nagyon hangulatos az egész. Mire a várba értünk teljesen kifulladtunk a nagy melegtől, szerencsére a kapun belépve rögtön egy kis kávézó fogadott minket, ahol rögtön leültünk valami hűsítőt inni.

A kilátás olyan gyönyörű volt, hogy szinte rögtön a fényképezőgép után nyúltam. Utána bejártuk a várat, próbáltam mindent megörökíteni, ami persze lehetetlen, majd pár óra múlva elindultunk visszafelé, hogy megkeressük Mehmet Ali házát és szobrát. Sajnos a szülőháza zárva volt, mint utóbb megtudtam mostanában folyton így van, de azért kicsit csalódott voltam. Tényleg az egész városrésznek törökös hangulata van, bár sok kavalai megsértődik ezt hallva, szerintük az a rész egyiptomi, náluk nincs semmi török.

Nekem nagyon tetszett, akárhogy is hívják. Rengeteget sétáltunk, keresgéltük a lemezboltot, szerencsére az egyikben megvolt a keresett cd, sőt még másik kettő is a nagy kedvenctől, úgyhogy tökéletes volt a nap ezek után! 

Sajnos Philippibe nem tudtunk lemenni, valami miatt zárva volt, ráadásul napszúrást kaptam, és így már Dramában sem volt kedvem szétnézni, így visszaindultunk Stavrosba. Mivel egész este nagyon rosszul éreztem magam, ezek után már nagyon vigyáztam, hogy mindig legyen a fejemen kalap, nagyon erős volt a napsütés.

Másnap csak helyben mászkáltunk, felsétáltunk a Panorama Tavernához, ahonnan gyönyörűen be lehet látni egész Stavrost és a tengert. Nagyon tetszett az Ófalu része is Stavrosnak, gyönyörű kis utcák, látszott, hogy ott tényleg görögök élnek, sehol egy turista apartman. Nagyon szép kis séta volt, kellemesen elfáradtunk, így délután letáboroztunk a tengerparton és csak fürödtünk egész nap!

Este meg volt beszélve egy „randevúm” egy hellaszos ismerősömmel, Bocsikával, amit már nagyon vártam. Már messziről láttam egy párt az iroda előtt, de sötét hajú nőt kerestem, Ő meg szőke volt, úgyhogy másfelé nézelődtem, de kiderült, hogy ők azok. Nagyon szimpatikus volt az egész család, a kislányuk gyönyörű és tetszett, hogy görög neve is van. Mintha már rég ismernénk egymást úgy beszélgettünk, nagyon elment az idő. Megbeszéltük, hogy még találkozunk, amíg ott vagyunk.

Következő nap elindultunk Ouranopolisba, úgy terveztük, hogy ott szétnézünk, majd visszafelé valami szép kis faluban megállunk fürödni.

Ouranopolis azért volt érdekes nekem, mert odáig lehet menni a félszigeten, azután már az Athos-hegy van, a szerzetesek félszigete, ahová már nem lehet bemenni, csak férfiaknak, azoknak is külön engedéllyel. Nők egyáltalán nem léphetnek a szigetre.

Egy hatalmas őrtorony is van ott, amit minden fotón láttam, ami csak Ouranopolisról elém került.

Nagy várakozással értem oda, és mondhatom, hogy nem csalódtam. Egy kis ékszerdoboz az egész város nekem. Gyönyörű volt a víz, bármerre is sétáltunk. Kis üzletek, tavernák mindenfelé. Az őrtoronyba is bementünk, végigjártuk. Egy kis múzeum van benne, fotókkal, történetekkel. Maga a torony lakótorony is volt régen, úgyhogy lehet látni azt is, hogy éltek ott szerzetesek. Egy író  házaspárról is megemlékeznek, akik ha jól emlékszem segítették az ide menekülő kis-ázsiai menekülteket, akik végül is megalapították Ouranopolist.

Az őrtorony a Vatopedi-kolostorhoz tartozott, innen hajók indulnak ma is a kolostor köztársasághoz. A szerzetesek is hajókon közlekednek, de a kiránduló hajók ki sem köthetnek a félszigeten, csak a parttól bizonyos távolságban nézelődhetnek a turisták.

Pihenésképpen beültünk egy kellemes tavernába frappézni, majd fájó szívvel elindultunk visszafelé. Átmentünk Xerxész régi csatornáján, bár nem sok nyoma látható már, majd Ierissosban álltunk meg, hogy a tengert is közelebbről megszemléljük.

Kicsit fáradtan de megint eltelve rengeteg élménnyel, érkeztünk vissza Stavrosba.

Este a szállóban magyar estet tartottak, ami inkább nosztalgiaest volt, szerintem. Mi is lementünk, mivel Bocsikáékkal is megbeszéltük, hogy odajönnek. Kellemes zene mellett, jókat beszélgettünk, és már másnap volt, mire ágyba kerültünk.

Még a hét elején láttunk egy várromot Stavros közelében, elhatároztuk, hogy azt is megkeressük egyik nap, úgyhogy  délelőtt útrakeltünk. Fogalmunk nem volt merrefelé láttuk, úgyhogy csak vaktában elindultunk, de szerencsére nem messze meg is láttuk a várat. Az odavezető utat már kicsit nehezebb volt megtalálni, de sikerült szerencsére. Mint megtudtuk a vár neve ugyanaz volt, mint a szállásunké, Redina Vára.

Elég meredek az út odáig, de leküzdöttük, és nemsokára már a várból néztük a gyönyörű tájat körülöttünk. A várban munkások dolgoztak, de azért szét lehetett nézni, még egy kis tájékoztatót is kaptunk tőlük a várról.

Utána visszafelé mentünk, de Stavrost elhagyva felmentünk Óvrasna faluba a hegyoldalban, ott is találtunk egy bizánci őrtoronyt, kis templomot, és hatalmas csendet.

Szinte még a légy zümmögése is hallatszott a faluban. Nagyon élveztem ezt az idilli csendet, de mennünk kellett tovább.

Megnéztük Vrasna partját is, de továbbmentünk Asprovaltára, és úgy döntöttünk ott fogjuk a nap hátralévő részét tölteni. Ott nagyon jó volt a víz, hatalmas hullámokkal, nagyon sokat fürödtünk. Fájt a szivem, mert tudtam, hogy másnap már Ákos és Pepe utaznak haza, és most nem örültem maradéktalanul, hogy én még maradok egy hétig.

Pepét is megszerettem, örültem nagyon, hogy megismertük és tudtam, hogy hiányozni fog Ő is, és persze a fiam is a következő héten. Pepén rengeteget nevettünk, mert kedves, csendes volt egész héten, és mókás volt, hogy folyton csak aludt, úszott és gyrost evett. Ezt a három dolgot felváltva, de egész héten gyakorolta. Reméltem, hogy nem örökre válunk el, és fogunk még találkozni!

Reggel kicuccoltunk az autóba, Ákosék a Stavros apartmanba, és leültünk a bárban. Úgy terveztük, hogy megvárjuk, amíg elindulnak hazafelé Ákosék, de sajnos megtudtuk, hogy csak délután 5 körül indulnak majd el a buszok, nekünk az már késő volt a szállást elfoglalni, ezért mi 1 órakor elbúcsúztunk Évitől, Jorgostól, persze Ákostól és Pepétől és elindultunk Makrygialosra.

Makrygialoson már nyaraltunk kétszer, de voltak helyek, amik még kimaradtak idáig, ezeket terveztük most bejárni.

Jólesett, hogy a házigazdáink megismertek minket, így olyan volt, mintha kicsit hazatértünk volna. Este kívánsiságból itt is lementünk a megbeszélésre, szerencsére, mert így megtudtuk, hogy ezen a héten van a görög faluk védőszentjeinek az ünnepe, amit a görögök egész héten misékkel ünnepelnek, és hétvégén ugyanúgy búcsút tartanak, mint nálunk is sok faluban.

A búcsú egy közeli faluban volt, ezt el is terveztük, hogy majd megnézzük.

Tetszett, hogy sok új program is van a helyi iroda kínálatában, ha busszal lettünk volna és először, bőven lett volna választék. Annak idején mi is fakultatív már sok helyet megismertünk így.

Itt is meg volt beszélve egy internetes ismerőssel, Csutekkel, hogy találkozunk, első este fel is hívtam, hogy megérkeztek-e, mi újság velük? Sajnos elég rossz passzban voltak, mert a  csomagjaik elkeveredtek, de azért megbeszéltük, hogy este átmegyünk Paraliára és találkozunk.

Szerencsére addigra meglettek a csomagjaik, különben valószínű, hogy más lett volna a hangulat, de így elég jót beszélgettünk és be is fizettünk egy közös, kalózhajós kirándulásra, egy szintén ismerős lánynál. Szóval ez kicsit egy mini „hellasz-os” találkozó lett a végén.

Paralia még mindig túl zajos, és túl magyar nekem, jólesett visszamenni a csendbe, nyugalomba, de a találkozásoknak nagyon örültem.

Másnap beszéltem a fiammal délelőtt, szerencsésen hazaértek, nem volt semmi gond, úgyhogy megnyugodtam és elterveztük, hogy elindulunk lefelé az Olymposi Riviérán csak úgy cél nélkül és nézelődünk.

Sajnos az Olymposi Riviéra most nagyjából az Olympos látványa nélkül telt, mert az egész hegylánc majdnem egész héten sűrű felhőkbe volt burkolózva.

A tengerpartok, amiket végigjártunk, és fotózgattunk: Plaka, Leptokarya, Scotina, Panteleimonas. Scotina tengerpartjáról felmentünk a falucskába is, Scotinába, ami fenn volt a hegyoldalban, és igazi kis, görög hegyi falucskát találtunk, ahol tényleg nyoma nem volt a turizmusnak. Nagyon tetszett, de mentünk tovább, ahogy megbeszéltük. Felmentünk Platamonas várához, amit már rengetegszer lefotóztunk, de még soha nem jártunk benn a várban. Gyönyörű fotókat készítettem, rengeteget, jópár órát eltöltöttünk itt. Én nagyon élveztem.

Platamonason leparkoltunk és végigsétáltunk az Agorán, az üzletek között, majd a tengerparti sétányon. Megittuk a napi frappénkat, majd kipihenve magunkat továbbindultunk Nei Pori felé. Nei Poriban olyan zsúfolt volt a part, hogy kiszállni sem volt kedvünk, így továbbmentünk, de nem a főúton, hanem próbáltuk követni a tengerpartot. Gyönyörű kis eldugott falukon mentünk keresztül, sokszor azt sem tudtuk hol vagyunk, mert a térképen sem találtuk, úgyhogy ha néha rábukkantunk a térképen a helyre, ahol éppen vagyunk, nagyon megörültünk.

Amikor már épp kétségbeestünk volna, hogy merre járunk, leértünk Kokkino Neroig, amit az idén láttam először utazási katalógusban, és gondolkoztunk is rajta, hogy idemegyünk nyaralni.

Sajnos annyira keveset találtam róla a neten, hogy elhatároztuk, ha arra járunk inkább megnézzük személyesen. Nagyon nyugodt, csendes volt így délidőben, de rengeteg fiatalt láttunk, úgyhogy lehet, hogy este kicsit felélénkül a falucska. Nekem tetszett, amit láttam. Ezek után már kíváncsiak voltunk Velikára is, amiről szintén nem tudtunk semmit, így továbbautóztunk oda is. Velika nagyon-nagyon tetszett nekem. Nagy köves a tengerpartja, de gyönyörű tiszta volt a víz. Magát a falut nem jártuk be, csak a partot és a partmenti utcát, de szerintem jól lehet ott is pihenni. Mondtam a páromnak, hogy valamikor én szeretnék majd ott tölteni valamennyi időt. Ezen már meg sem lepődött. Ekkor már elég későre járt az idő, visszaindultunk Makrygialosra, de már a főúton, úgyhogy hamarabb visszaértünk, mint odafelé. Elég hosszú, de izgalmas nap volt.

Másnap korán keltünk, hogy időben odaérjünk Paraliára, mert aznap volt a hajókirándulás. Találkoztunk Juditékkal és már mentünk is a hajóra. Maga az út nem volt túl látványos, de hajózni nagyon szeretek, és a hangulat is jó volt, mert finom bort kaptunk, amennyit csak kértünk, úgyhogy emelkedett a hangulat!

Lehetett fotózni mindenféle kalózkellékekkel, szóval a szokásos program volt, de jó zene szólt és a merészebbek ugrálhattak a vízbe úszni is, nagyon jó kirándulásnak ígérkezett.

Ha jól emlékszem Variko Beach-nél állt meg a hajó, ott a kapitány kishajóval kivitt minket a partra, ahol már készült a finom ebéd. Apróhal, virsli, saláta és persze tsipuro, finom bor, üdítő. Ki, mit kért!

Ott már várt minket a másik Judit, a szintén netes ismerős, Ő készítette nekünk a finom salátát, mint kiderült családi vállalkozás, hisz a kapitány a vőlegénye.

Készítettünk pár fotót, jó hangulatban fürdőztünk és már kész is volt az ebéd. Én nem szeretem a halat, alig eszem tényleg, de ez nagyon ízlett valami miatt. Lehet, hogy a helyszín, a hangulat, talán a bor hatása miatt, nem tudom, de mind megettem. A saláta is nagyon finom volt. Lehetett úszkálni, kagylót gyűjteni, ki mit szeretett volna, úgyhogy gyorsan repült az idő, hamar menni kellett vissza a hajóra. Ami külön öröm, hogyha messziről is, de azért láttam delfint, mert az  otthagyott hajó körül köröztek, ugráltak, és úgy távolodtak a hajótól.

Sajnáltuk, hogy messze vannak, de legalább láttuk őket, nem igaz?

Visszafelé is lehetett még ugrálni a hajóról, majd lassan visszaértünk a kikötőbe, véget ért a kirándulás. Nagyon jól éreztük magunkat.

Este nem kellett altatni egyikünket sem.

Reggel megbeszéltük, hogy Diont nézzük meg, azzal úgy voltunk, mint Platamonas várával, hogy mindig a közelében voltunk, vagy mentünk el mellette, de egyszer sem láttuk még. Előtte megnéztük a Pydnai romokat, bár már láttuk, de három év alatt sokkal nagyobb terület lett feltárva. A régész nagyon kedvesen, angolul végigmutatott mindent, utána pedig fotózhattunk, videózhattunk kedvünkre.

Ez jó indulás volt Dionhoz, ahová hamar odaértünk. Nagyon meleg volt, erősen gondolkoztunk jó ötlet volt-e épp ma idejönni? De ha már ott voltunk, elindultunk szétnézni. Dion katonai állomáshely is volt, és az istenek hegyének szentélykörzete is. Nagy Sándor itt mutatott be áldozatot, mielőtt elindult világhódító útjára.

Rengeteg látnivaló volt, hatalmas területen, és mivel imádok régi romok, ókori szobrok között mászkálni, szinte észrevétlenül telt az idő, azt vettük észre, hogy már 3 órája ott vagyunk és még mindig nem értünk körbe. Sajnos sok minden víz alatt van, mert rengeteg forrás tör fel itt, de mint később megtudtam, az eredeti szobrok a múzeumban találhatók, és itt csak a másolatok találhatók. Ez kicsit megnyugtatott.

Rengeteget fotóztam, a kijáratnál még vettem dvd-t, apró emlékeket, képeslapot, hűtőmágnest. (Ezt minden helyen vettem, ahol jártunk.)

Dion faluban is szétnéztünk, szép tavernák, templomok, kápolnák vannak. Hangulatos kis hely, sajnos a múzeum zárva volt felújítási munkák miatt, viszont nyitva volt egy mozaik kiállítás. Ezek már „újabb” mozaikok voltak, nem régiek, de nagyon szépek. A párnától kezdve az ikonig minden volt mozaikból megformázva. Gyönyörűszép, nagyon ügyes munkákat láthattunk. Festmények is voltak külön kiállítva, amik szintén nagyon tetszettek. Ez kicsit kárpótolt a múzeumért.

Dionból elindultunk az Olymposra, bár tudtam, hogy már késő van, de ha már a közelben voltunk nem akartuk kihagyni. Felmentünk a Prionia pihenőhelyig, ahová már érkeztek vissza a túrázók, hullafáradtan, ahogy láttuk. Nagyon már nem mertünk elmászkálni, mert féltünk, hogy ránksötétedik, de azért pár szép fotót sikerült készítenem.

Másnap Edessa felé betértünk Pellába. Pellában született Nagy Sándor, hajdan Makedónia fővárosa volt, és most is hatalmas ásatások folynak még a mai Pella mellett. Sajnos a legnagyobb ásatási területet nem találtuk meg, de a városban sétáltunk egy darabig, fotózgattunk és inkább elindultunk tovább Edessa felé.

Egyénileg teljesen más egy várost megnézni, bár a fakultatív programokat is szeretjük, de egyedül bejárni a már ismert és még ismeretlen helyeket nekem külön élmény mindig.

Megtaláltuk hamar a gyönyörű parkot, ami jó kiindulópont a vízesésekhez. Nagyon tetszik Edessában, hogy bármerre járunk mindenhol hallani a vízezések hangját, morajlását.

Rengeteg fotóval később, megtaláltunk egy kétszintes liftet, ami levisz a hegyoldalba, egy régi szövőgyárba, ami ma tavernaként üzemel. A napi frappéra ott kerítettünk sort. Nagyon tetszett, hogy a tavernában bent vannak hagyva a régi gépek, úgy van berendezve az egész, mint egy üzem. Érdekes volt. A gyár másik részében meg lehet nézni a régi gépeket, érdekes kontraszt volt elnézni az ott üldögélő, frappézó kirándulókat és elképzelni a hajdan, gépek fölött görnyedező, nehéz munkát végző embereket.

Edessa az idei nyaralásom alatt már a harmadik város volt, amire azt mondtam, hogy nagyon szivesen élnék itt örökre! Vannak nagyon csendes, kevésbé csendes, és nyüzsgő részei, szóval nem lehet unatkozni.

Bevásároltunk kedvenc görög édességeimből, a lukomil-ból, a szirupos befőttemből, dzsemet is vettem kétfélét, és persze hűtőmágnest, ajándékba komboloit, szóval mi szem-szájnak ingere. Sajnos eleredt az eső, szaladnunk kellett a kocsihoz, de mivel útbaesett egy templom, oda bemenekültünk a zápor elől. A pópa és több idős ember kedvesen kérdezte, hogy honnan jöttünk és intettek, hogy nyugodtan pihenjünk, várjuk meg az eső végét.

Mikor csendesedett, megköszöntük görögül a kedvességüket és továbbmentünk az autóhoz.

Nekem ez is hatalmas élmény volt, nagyon élveztem az egész napot.

Hazafelé Naoussa, Veria felé indultunk, lassan csak úgy céltalanul haladtunk több kis falun keresztül. Láttuk, hogy sok helyen épp lakodalom van, mert fel volt díszítve a ház, sokan a templom előtt ácsorogtak. Úgy tűnik Görögországban is főleg szombaton vannak az esküvők, akárcsak nálunk.

Makrygialosra érve, a templomnál szintén hatalmas tömeg volt, kiderült, hogy ott is esküvő van, még várták a menyasszonyt, persze mi is megálltunk fotózni, videózni. Érdekes volt, ahogy várták a menyasszonyt, közben táncoltak, énekeltek. (Persze így már megtudtuk, hogy előző este mi volt az a zenés összejövetel az utcán?! Az volt a lánybúcsú, csak persze nem mertünk közel menni, nem akartunk szemtelenek lenni.)

Közben meghozták a menyasszonyt, de rögtön el is vitték, hallottuk, hogy dudálva viszi körbe a falun az autó, jósokára hozta csak vissza, de már vitte is a templomajtóhoz közvetlenül, úgyhogy nem sokat láttunk belőle, sajnos.

Nagyon érdekes élmény volt, mert ilyet még eddig soha nem láttunk itt Görögországban. Ezután már siettünk, mert aznap estére terveztük a görög búcsút is.

Este fél 9-körül indultunk, nem messze volt a falu, ahová mentünk, de kiderült, hogy már csak a falun kívül tudunk leparkolni, mert annyi autó van. Akkor már sejtettük, hogy mi vár ránk. Leparkoltunk, és begyalogoltunk a faluba, ahol egy hatalmas sátorvárost láttunk, rengeteg emberrel, szólt a zene, sütötték a húsokat, ittak, táncoltak és persze hatalmas kirakodóvásár volt. Búcsú volt ez a javából. Ilyet még életemben nem láttam.

Volt ott egy kis kápolna, ahová sorban álltak a görögök –hiszen nekik ez szent ünnep volt-, éles kontraszt volt, hogy közvetlenül mellette már indián zenészek húzták a talpalávalót, mellettük néger árusok kínálták a portékáikat, majd bentebb érve görög módra üldögéltek, a sebtiben felállított „tavernákban” az emberek és ették a kisütött húsokat, mulatoztak, vásároltak.

A megbeszélésen mesélte Évi, hogy itt szokás ilyenkor, hogy a keresztszülők itt veszik meg keresztgyerekeiknek az iskolakezdéshez szükséges dolgokat, szóval igazi családi ünnep ez náluk.

Pár óráig bírtuk a tömeget, aztán feladtuk. De az biztos, hogy egyik legnagyobb élményem volt ez az este, hogy így elvegyülhettünk a görög emberek között.

Sajnos nagyon gyorsan eltelt ez a hét is, vasárnap már nem akartunk túl messzire menni, hisz több mint 2 ezer km-t autóztunk már eddig Görögországban.

Bementünk Katerinibe, megkerestük a parkot a gyönyörű vízesésekkel, kis fahidakkal. Igazi vasárnapi hangulat volt ott, mert rengeteg görög család sziesztázott a parkban. Még sétáltunk egyet a városban, és utána átmentünk Olympic Beachre a megszokott kávézónkba, ahol ittam egy teafrappét a változatosság kedvéért. Finom vaníliás ízű ital, nagyon ízlett.

Vásárolgattunk ajándékokat az itthoniaknak mégis gyorsan telt a nap.

Este átmentünk Paraliára elbúcsúzni Juditéktól, mert hétfőn egy másik hellaszos ismerőssel volt megbeszélve találkozónk. (Sajnos nem jött össze, de talán majd máskor!?)

Kellemes este volt Paralián, jót beszélgettünk, koktélozgattunk, én nagyon örültem, hogy megismertem Juditot és férjét, de megint szomorú is lettem kicsit, hogy vajon találkozunk-e még az életben?!

Hétfőre terveztük, hogy bérelünk quadot és azzal mászkálunk majd a környéken, de sajnos hatalmas záporra ébredtünk reggel.

Reggeli után persze nem volt maradásunk még ilyen időben sem, így elindultunk Alexandria felé, kíváncsi voltam, hogy milyen ez a város?! Vettünk parkolójegyet három órára és elindultunk szétnézni. Az eső már nem esett, de kicsit hűvösebb volt. Maga a város semmi különleges, igazi görög város, üzletekkel, tavernákkal, de látszott, hogy nem a turizmusra épül. Bámultak is minket rendesen, a fényképezőgéppel, hogy kik vagyunk. De üzletekben ugyanolyan kedvesek voltak, mint bárhol máshol eddig.

Sajnos a nap gyorsan eltelt csomagoltunk, sétálgattunk még a faluban, fotózgattunk.

Reggel kipakoltunk a kocsiba, és beültünk a Dias kávézójába meginni az utolsó frappénkat. Nagyon jólesett, hogy Évi elköszönt tőlünk és még ajándékot is kaptunk tőle. Remélem, nem utoljára találkoztunk, hisz Makrygialosra még mindenképp szeretnénk majd visszajönni akár többször is!

Még lementünk a partra fotózgatni, a faluban megálltunk kedvenc pékségünknél venni valami finomságot reggelire.

Utána szomorúan elindultunk hazafelé, de megálltunk még a korinosi pihenőhelynél lévő Olympus Plazában, ahol még pár dolgot még vásároltunk az itthoniaknak és persze magunknak is.

A határon gyorsan átkeltünk, a Duty Freebe már csak megszokásból benéztünk és vettünk ouzot, pedig nem is terveztük. Szóval húztuk az időt, mint mindig.

Macedóniában megálltunk a Stobiban lévő romoknál, amit már sokszor néztünk az útról, hogy mi lehet az?! Hatalmas ásatási terület, nagyon érdekes, és rengeteg mozaik elég jó állapotban van feltárva.

Én ajánlom mindenkinek, aki szereti a régi romokat, feltárásokat, hogy álljon meg itt útközben, mert nagyon érdekes!

Hazaút eseménytelenül telt, szerencsére, a határokon gyorsan átértünk. Ami rossz volt, hogy fokozatosan hűlt le a levegő, itthon már nagyon fáztunk, amikor kiszálltunk az autóból.

Ami mindig elszomorít, amikor hazaérünk az, hogy mindenki olyan rosszkedvű. Talán azért, mert általában éjjel, vagy hajnalban érünk haza, de mindenhol rosszkedvű emberekbe botlunk és ez nagyon furcsa, lehangoló érzés nekem.

Most is két helyen is bezárt kúttal találkoztunk, az első kútnál ami nyitva volt, ott viszont csupa morcos emberrel. Üdv itthon újra!!!

Fáradtan, rosszkedvűen autóztunk hazafelé, és szinte megismételve a tavalyi utunkat, újra Cegléden néztünk el egy utat, újra ott tévedtünk el. Egy félórás „dühöngés” után rátaláltunk a helyes útra, és onnan már sima utunk volt.

Szerencsére ezek az apróbb kellemetlenségek soha nem veszik el a kedvünket az autós utazástól, és főleg nem Görögországtól, úgyhogy már kezdjük is tervezni a következő évi nyaralásunkat, ami valószínű, hogy két sziget lesz, ha sikerül!

Idén volt, ami kimaradt a tervezett programokból, látnivalókból, viszont volt olyan, amire nem is számítottunk. Fáradtan értünk haza, több mint 4 ezer km-t mentünk összesen, de egyetlen percét sem bántuk meg az útnak, minden gyönyörű volt és felejthetetlen.

Külön öröm volt, hogy régi internetes ismerősökkel találkozhattam személyesen is, remélem nem utoljára!

Most tervezgetünk, és ha minden összejön (én nagyon-nagyon remélem!) lehet, hogy az új évet majd Görögországban köszönthetjük!

Ez tartja bennem a lelket, talán ezért nem vagyok annyira letörve, mint tavaly az utazás után, bár még mindig nem vagyok teljesen itthon lélekben, hiányzik a tenger, az ízek, az illatok, a görög beszéd, szóval egész Görögország!

Nagyréde, 2008-09-28                                                                         Kirschné Busai Anikó