Tizenhét nap GörögországbanElső nap
Hajnali 3-kor ébresztő, indulás 3:45-kor. Szerencsére a magyar és a szerb határon is sikerül gyorsan átjutni. 100 €-t beváltok szerb dínárra, közvetlenül a határ szerb oldalán. Valahol Novy Sad előtt egy rövid pihenő és egy (termoszban tárolt) kávé. Olyan hideg van, annyira jeges és erős szél fúj, hogy nem maradt más, mint az előremenekülés. Több rövid pihenő és egy tankolás az egyik OMV kútnál (bankkártyával) a Belgrád-Nis közötti szakaszon. 12:30-ra sikerül elérni a macedón határt. Ekkorra már az idő is határozottan megjavul. Olyannyira, hogy már a klímát is üzembe kell helyezni. Megpróbálok szerb dínárért makedón dénárt váltani a határ macedón oldalán. Megmosolyognak a macedónok. Otthagyom a neppereket és – lesz, ami lesz alapon - nekivágok a Macedónián történő átkelésnek. Az első fizető kapunál beadok 10 €-t az ablakon. Visszakapok 5 €-t és annyi macedón dénárt, hogy majdnem elég az oda-vissza útra. Kellemes meglepetés. Egy rövid pihenő és a maradék szendvicsek befalása a macedón hegyek között.
A görög határt 14:30-kor sikerül elérni, Paraliát pedig 15:40-kor (magyar idő szerint), szieszta időben.
Az utazási iroda be van zárva. Nem marad más, mint elcsellengeni az időt este hatig Szerencsére, fél órával korábban kinyit az iroda, a szállás sincs messze, gyorsan sikerül elfoglalni.
Rövid rendezkedés után, irány Makrigialos. Vacsora a Makedónia tavernában, ahol a tulajdonossal az elmúlt év őszén sikerült összebarátkozni. Ahogy megáll a kocsi a taverna előtt, azonnal megismernek. Vacsora után vissza a szállásra, zuhanyozás, alvás, mert másnap még 650 km-t kell autózni az úti cél eléréséhez.
Második nap
Görög idő szerint hajnali ötkor kelés, 5:45-kor indulás. Előtte kávéfőzés, a termosz feltöltése és szendvicskészítés. Paraliát elhagyva Katherini az irány, ahol alig találok fel az autópályára, mert olyan jól és egyértelműen van kitáblázva a csomópont. Lehet, hogy egy rövid szakaszon szembe is haladok a forgalommal, ha lenne, de szerencsére nincs.
Katherini után, Larissa – Lamia – Athén az irány. Larissa után tankolás. Itt nem fogadják el a bankártyát, marad a cash. Rövid pihenő, egy kávé és fotózás a termopülei hősök emlékművénél.
Hajtás tovább az autópályán, helyenként 160 km/h-val. Mikor, hol, mennyivel lehet.
Athén közelségét az erősödő forgalom és a sztráda három, majd négysávosra bővülése jelzi. Attiki Odos, Attiki Odos ismételgetem magamban, itt kell(ene) letérni jobbra. Jelzi is a tábla, de annyira későn, hogy nincs időm kisorolni, és savanyú ábrázattal veszem tudomásul, ahogy elhaladok a csomópont mellett. Nincs mit tenni, be kell menni a dzsumbujba. Az első kijáratnál le jobbra és valahogy visszakeveredni az ellenkező irányba, ezt a feladatot kell megoldani. Látszólag egyszerűen hangzik, de ehhez kétszer kell elsőbbséget adni és besorolni egy-egy zárt kocsisorba. Nem mód nélküli mulatság. Rövid idő alatt rájövök, nem megy másként, csak úgy, ha erőszakosan nyomulok előre. Vagy összetörnek, vagy nem… Nem törnek össze, a manőver sikerül, de ez a kis kitérő közel 35 percbe kerül.
Az Attiki Odoson, az első kútnál újabb tankolás. Ezúttal megy a bankkártya használat. Itt már nagyon meleg van. A klíma alig győzi. Van is akkora átlagfogyasztás, hogy csak pislogok…
A Korinthosi csatornát semmi sem jelzi. Sikerül is a sztrádán úgy átzúgni felette, hogy csak utólag tudatosul bennem, ez a csatorna volt. Pedig itt meg szerettem volna állni. No, majd legközelebb, valamelyik kirándulás alkalmával…
Argos előtt böcsülettel ki van táblázva a Navplio-Epidavros irány, Nemea magasságában. A sztráda elhagyása és a GPS fokozott figyelése, ez következik. Az út hol összeszűkül, majd minden átmenet nélkül többször kiszélesedik Navplioig. Navplio centrumában éles kanyar balra. A tábla szerint Tolo már csak 17 km. Érkezés Toloba 15 óra körüli időben. Természetesen szieszta idő van, minden zárva. Az utazási irodát viszonylag hamar sikerül megtalálni az itthon kapott térkép alapján. Az utazási iroda bejárati ajtaján egy üzenet fogad: az apartman kulcsai a Hotel Arisban átvehetők. Kedves tőlük… Irány a Hotel Aris!
A szálloda udvarán egy görögös kinézetű úriember jön szembe és kristálytiszta magyarsággal köszön. Mint utóbb kiderül, ez minden magyar tudása. De legalább ezt tökéletesen tudja. Végül angolul sikerül szót érteni. Ő az utazási iroda tulajdonosa.
Azonnal kocsiba ül, elvisz az autóig és int, hogy kövessem. A kikötőnél fel a hegyre, majd egy baromi meredek utcán le. Megérkezünk a Eva apartmanhoz. A szoba elfoglalása, kipakolás, zuhany, kávéfőzés és egy cigaretta a teraszon. Söröm nincs…
Rövid regenerálódás után irány a falu. Feltérképezni egy supermarketet, holnapra reggelit venni, de mindenekelőtt sört, sok sört. A vásárlás után vacsora egy kilátószerű tavernában, rövid séta a parton és néhány – időközben kellemes hőmérsékletűvé vált – sör teraszon történő elfogyasztása után dobok egy hátast az ágyba. Nem ér párnát a fejem, már alszom…
Harmadik nap
Alvás (görög idő szerint) fél 12-ig. Eszmélés, borotválkozás, zuhany, kávé. Mi legyen a mai program? Rövid tanakodás után a strandolás mellett születik meg a döntés. Le a partra. A víz kellemesen meleg, úgy 23-24 °C lehet a sekélyebb homokos részeken…
Két óra elég is belőle, mielőtt ronggyá égetne a nap. Strandolás közben születik meg a gondolat: Athénba valami fakultatív program keretében kell bemenni, busszal, akkor nem kell idegeskedni a forgalom és a navigálás miatt!
Nosza, irány az utazási iroda. Természetesen zárva (a két hét alatt egyszer sem láttam nyitva). Tovább, Hotel Aris.
A recepcióban ülő hölgy nem beszél franciául (pedig ez nekem jobban megy), sem németül, marad az angol. Végül felhív valakit, akivel magyarul leegyeztetem, hogy mi járatban vagyok. 40 €/fő és ebben már a belépők is benne vannak. Be is fizetem rögvest, következő hét csütörtökjére.
Időközben előkerül a tulaj és meghív egy ouzora a bárpulthoz. Elbeszélgetünk valami furcsa, kevert angol és német nyelven. Egyikünknek sem erőssége, sem az angol, sem a német, de azért szót értünk.
Az ouzo után rövid terepfelmérés a faluban. Kell egy taverna, ahol normálisan főznek, nem túl drága és akkor oda lehet járni két hétig vacsorázni. Az étlapok alapján nem dönthető el a kérdés. Az árak szinte mindenhol egyformák, kivéve néhány luxus helyet. Ezek kizárva. Végül bizalmat kap egy közeli taverna. Próbavacsora. Nem rossz és csapolt sör is van…
Vacsora után rövid séta és egy kis bambulás a teraszon néhány doboz sörrel. Tücsökzene, alvás…
Negyedik nap
Otthonról rossz hírek érkeznek sms-ben, az időjárást illetően. Nem hiszi el otthon senki, hogy itt kb. 30 °C van napközben! Ma reggelre azért itt is befelhősödött, emiatt egy kirándulás célszerűbbnek látszik, mint a strandolás.
Nézem a térképet és a GPS-t. Egy Epidavros – Mykene - Navplio kör nem túl fárasztó.
Epidavros, az első állomás. Nem egész 30 km Tolotól. Útközben több mykenei építmény tarkítja az útvonalat. Két híd, ami ma is használható, egy síremlék és egy „akropolis” az egyik dombtetőn. Több falun visz át az út.
Epidavroszba érve ragyogó napsütés fogad. Befizetem a belépődíjat és irány a „theater”. Eddig csak képen láttam. Egy bevezető út, majd egy lépcsőn fel és ott van! Lenyűgöző látvány…
Felmászok a legfelső sorba, és középtájon leülök. Nézem és hallgatom az éppen jelenlevő olasz turistacsoport vállalkozó kedvű tagjainak produkcióit. Egy olasz iskolás lány kristálytiszta hangon elénekel egy dalt. Tökéletesen hallani, még legfölül is, minden erősítés nélkül, pedig a lány nem túl erőshangú. A társai megtapsolják. Az aréna visszhangzik…
Ezután a csoportvezető következik, aki a színház akusztikájáról tart kiselőadást. Nem sokat értek belőle, csupán kikövetkeztetem abból, hogy csendet kér (ennyit azért értek), majd eltép egy papírlapot. A szakadó papír sercegését tökéletesen lehet hallani a legfelső sorban is. Bámulatos egy építmény...
Csak ülök ott fent, hordozom körbe a szemem a tájon, rabul ejt a hely szelleme, és azon tűnődöm, honnan lenne érdemes mindezt lefotózni. Még a 18 mm-es fókusz mellett sem fogja át az egészet az objektív. Aztán készítek vagy harminc felvételt…
Séta a romkertben, Asklepios gyógyhelyén, a múzeumban, belélegezve a gyantaillatú levegőt. A színház látványa nem hagy nyugodni. Ide vissza kell jönni még…
Mykene hozzávetőleg 50 km-re fekszik Epidavrostól. Nem túl hosszú út. A faluban elköltött ebéd után irány az archeological site, azaz a rommező. Közvetlenül a bejárat után a jól ismert oroszlános kapu látványa fogad. Igen, erre emlékszem. Itt már jártam korábban, 24 évvel ezelőtt…
Azóta változott itt egy és más. Megépült a múzeum. Nem túl gazdag gyűjtemény, de érdekes. A felső romterület alatt van még egy kupolás, földdel borított építmény. Talán sírnak épült. Érdekes, erre nem emlékszem, pedig biztos itt volt akkor is, amikor korábban itt jártam. Itt van már legalább 3500 éve…
Délutánra megerősödött a szél. Olyannyira, hogy Nafplionban sós permetet szórt mindenre a mólón. Féltettem a gépet, de azért készítettem néhány felvételt az erődről.
Egy kávé és egy sör elfogyasztása után irány Tolo. Még ma este fel kell frissíteni az élelmiszer és sörkészleteket, mert fogytán van minden.
Ötödik nap
Harangszóra ébredtem. Vasárnap van. A harangozás elmúltával visszaaludtam. 11 óra körül már sikerült is kimásznom az ágyból.
Ez az első olyan napom az idei szabadság alatt, amikor nincs semmiféle program. Pihenés van, strandolás és nyugalom. Nagyon rám fért már…
Hatodik nap
Ma korai a kelés, kirándulás a terv. Az útvonal: Tolo – Tripolis – Olympia – Kalamata – átkelés a Taigetoson – Mystras - Sparta – Tripolis - Tolo. Böcsületes egy kör, több mint 400 km.
A kora délelőtti órákban elérem Tripolist. Eddig összhangban van az útvonal a térképpel. Tripolis központjában azonban a tájékoztatás megszűnik, alig találok ki a városból. Találomra választok egy utat, csak úgy, irány alapján, ami a hegyek közé visz. Mint utóbb kiderül, szerencse is kell az élethez, egy olyan útra tévedtem, ami lerövidíti az eredetileg tervezett utat és gyönyörű hegyi terepen visz keresztül. Már-már az Alpok alján érzem magam, amikor egy görög teknős cammog át a kocsi előtt az úton…
Rövidesen elérem a GPS térképen pirossal jelzett főútvonalat. Aztán ez az út is bevisz a hegyek közé, kis hegyi falvakat szel át, néhol olyan keskennyé válik, hogy el sem fér két autó egymás mellett. Délelőtt 11 óra körül végre megérkezem Olympiába.
A látnivalók közvetlen közelében nincs parkoló. Egy vargabetű után visszamegyek a kocsival egy kis pihenőhelyre. Szerencsére árnyékos. A romkert bejáratánál tábla tájékoztat arról, hogy ma ingyenes a látogatás. Újabb szerencse!
A gymnasion oszlopai mellett elhaladva kitárul a rommező. Falmaradványok, oszloptalapzatok rendezetlen összevisszaságban mindenfelé. Kissé áttekinthetetlen. Az egymást követő korok egymásra építkeztek.
Kezd nagyon meleg lenni és kegyetlen erővel süt a nap. Felcsavarom az objektívre a szürke polár szűrőt és téma után kutatva, bőszen fényképezni kezdek. Zeusz templomának maradványai olyanok, mintha egy gigászi kéz széthajigált volna itt mindent. Ezeket a szeleteire hullott, fekvő oszlopokat már 1982-ben is megörökítettem, fekete-fehérben. Most sem kímélem a gépet…
A genius loci Hera temploma környékén ejt rabul. Itt gyújtják meg négyévente az olimpiai lángot. Öreg, görbe törzsű tűlevelűek fogják karéjba a romokat, ugyanaz a gyantás illat járja át a levegőt, mint Epidavrosban, és mégis mennyire más!
Az stadion bejáratától jobbra, kissé eldugott helyen található Nero oktogonja. Nero, aki olimpiai bajnok lett kocsihajtásban, annak ellenére, hogy a verseny közben kiesett a kocsiból! Úgy látszik, csak a korok változnak, az erkölcsök nem…
A múzeum nagyon szép és gazdag, annak ellenére, hogy mi minden fekhet még a hatalmas, feltáratlan rommező alatt.
A létesítmény büféjében elfogyasztott szendvics és kávé után indulás tovább, délnek, Kalamata irányába. Az út a nyugati parton visz végig, a tenger varázsos kék látványa nyugtatja a szemet. Másfél óra alatt elérem a Taigetos kapuját…
Hatvan km hegyi út következik. Hegyre fel, völgybe le, hajtűkanyarok, újra fel és újra le. Pompás látvány, fantasztikus panoráma.
A nap már majdnem átbukik a Taigetoson mire Mystrasba érek. Mystras, a bizánci korban épült, fallal körülvett település, ami katonai erőd is volt egyben. Egy meredek hegyoldal, tele templomokkal, épületmaradványokkal és a hegy tetején egy fellegvárral. A fellegvár éppen rekonstrukció alatt van. A látogatás itt is ingyenes a mai napon.
Spártán csak átrobogok, nem állok meg. Az ókori Spártából szinte semmi nem maradt, pedig egykor mekkora hatalma volt! Sic transit gloria mundi. Két apró romkert, ennyi az egész. A kocsiból is jól látni. Tiszteletlenség Leonidassal és a spártai hősökkel szemben, tudom…
Sötétben érek Toloba. Ma sem kell altató…
Hetedik és nyolcadik nap
Ez a két nap a pihenés és a strandolás jegyében zajlott, némi egerészgetéssel Toloban. Ismerem már az egész falut. Roppant kedves, nyugis hely, barátságosak az emberek.
Lassan kezdek barnulni. Szerencsére, nem égtem le a napon, az orrom viszont erősen hámlik! Egyik délután beülök egy Internet C@féba, megnézem milyenek a hírek otthon.
Testben és lélekben nagyon készülök az athéni kirándulásra!
Kilencedik nap
Ma reggel nyolc órakor indul a busz a Rodon Cafe elől, eljött az athéni kirándulás napja! Mint ahogy azt az idegenvezetőtől megtudom, odafelé is, visszafelé is megállunk egy rövid pihenőre a Korinthosi csatornánál. Athénban az Akropolis látnivalóinak megtekintése után, szabadprogram lesz, majd három órakor, az őrségváltás megtekintése a Sintagma téren.
Nafplion után narancsültetvények között haladunk. Kényelmesen elnyúlok az ülésben, végre nem én vezetek…
A csatornán éppen egy hajót vontatnak át. Sikerül lefotózni. A helyi babona szerint, aki a csatornába pillantva hajót lát, annak egy kívánsága teljesül. Nem tudom hirtelen, mit is kívánhatnék.
Beérünk Athén külvárosába. Egyre nagyobb a forgalom. A busz ablakában, a távolban megjelenik a Parthenon.
Elhoztam a GPS-t, figyelem rajta, éppen melyik úton és merre haladunk. Hol közeledünk az Akropolishoz, hol távolodunk tőle. Gigantikus csomópontok, gigantikus forgalom…. Balról feltűnik a Márvány stadion. A forgalomnak köszönhetően két fotóra jut idő, a busz ablakán keresztül.
Még néhány manőver és megérkezünk. Felmegyünk a bejárathoz. Az idegenvezető a jegyeket intézi. Erős szél fúj, nagyon kavarja a port, de szikrázó a napsütés. Felteszem a szürkeszűrőt a gépre. Nagy a tömeg…
Az idegenforgalmi rendelkezéseknek megfelelően görög idegenvezetőt kap a csoport, aki kitűnően beszél magyarul. Bevonulunk, de rögtön egy félreeső zugba tessékel bennünket újdonsült vezetőnk. Itt elmond mindent, amit tudni érdemes. Odeon, színház, Erekteion, az Erekteion előtti olajfa, mint szimbólum, a sós vizű forrás, Parthenon, Pheidias, Perikles. Távirati stílusban sok mindenről beszél, viszonylag keveset mond…
Végre felérünk. Az első csalódás ekkor következik. Állványerdő, daruk, a helyreállítási munkák nyomai mindenütt. Húsz méternél közelebb nem lehet menni semmihez, minden le van kordonozva. Huszonnégy évvel ezelőtt még nem így volt. Megpróbálok olyan helyekről fotókat készíteni, hogy az állványok és a daruk takarásban legyenek.
Nézem a Parthenont. Olvastam valahol, hogy ezen az épületen semmi sem vízszintes, semmi sem függőleges, semmi sem párhuzamos, minden az ún. aranymetszés szabályai szerint épült. Ettől harmonikus a látvány. Az oszlopok képzeletbeli tengelyét meghosszabbítva fölfelé, azok 2400 m magasan, azonos pontban metszik egymást. Az oszlopok talapzata vízszintesnek látszó, de a valóságban íves felületen áll. Mindez azért, hogy földrengés biztos legyen az építmény. Pheidias tudott valamit…
A múzeumban hatalmas a tömeg, szinte átesik az egyik ember a másikon. Rossz fényviszonyok, vakut használni tilos. A fényképezés reménytelen.
Hadrianus kapuja felé haladva rájövök, alulról remekül fényképezhető a Parthenon. Sokkal jobban, mint közelről.
Hadrianus kapujánál szétszéled a csoport, mostantól három óra szabadfoglalkozás.
Zeusz temploma felé igyekszem. Az Akropolison váltott belépő ide is érvényes. A romkert elég sivár, csak az a néhány hatalmas oszlop, ami állva maradt, kápráztatja el a látogatót méreteivel. A Parthenon látványa után mégsem hoz lázba, pedig sokkal magasabb, szebben díszített. Nagyobb is lehetett eredeti állapotában, mint a Parthenon és mégsem. Nem tudom milyen asszociáció folytán, de a porosz gigantománia jut eszembe és Rómában a Viktor Emanuel emlékmű…
Sétálok egy nagyot az óvárosban. Lépten-nyomon ókori épületek maradványai, szinte minden utcasarkon. A szabadprogram után, némi idegenvezetői tanácstalanságot követően kiderül, hogy az őrségváltás megtekintése elmarad. A görög rendőrség, tüntetés miatt lezárta a környező utcákat és a Sintagma teret. Hatalmas a közlekedési dugó a városban. Hiába, a reformok itt is…
Hazafelé menet, nem látok hajót a Korinthosi csatornában…
Tizedik nap
Amolyan eseménytelen, igazi pihenőnap, ami javarészt strandolással telik el. A napon heverészve még mindig az athéni élmények kavarognak a gondolataimban.
A délutáni szieszta után séta a faluban. Nézegetem az üzletek kirakatait, de nem veszek semmit.
Vacsora a szokott tavernában. Elalvás előtt még átgondolom a holnapi kirándulás útvonalát…
Tizenegyedik nap
Felhős a reggel. Nem bánkódom miatta, nem szerepel a tervben ma strandolás. Nemea a mai úti cél. Állítólag Görögország legjobb borai származnak ebből a térségből, amit erősen kétlek – bár nem vagyok borszakértő – a jellemzően meszes talaj miatt. Jó borok csak vulkanikus talajon teremnek…
Nemeát az elmúlt húsz évben tárták fel és jelenleg is feltárási munkák folynak itt.. A romterület festői környezetben található, egy széles völgyben, amit nem túl magas hegyek-dombok öveznek.
A nemeai stadion nagy hasonlóságot mutat az Olympiában és Epidavrosban látható társaival. Valamennyinél egy szentély áll közvetlenül a bejárat előtt. A stadion bejáratát itt is egy alagútszerű építmény képezi, ami teljes épségben megmaradt. Ugyanolyan a rajtvonal, a lelátók, a díszpáholy és a pálya kiképzése, még annak szegélykövei is.
A Zeusz templomát körülvevő romterület nem kapcsolódik közvetlenül a stadion területéhez, néhány száz méterrel északabbra fekszik. A nemeai Zeusz templom számomra sokkal megkapóbb látvány, mint az athéni társáé, pedig lényegesen kisebb épületről van szó. Az oszlopokat itt is ledöntötték az ismétlődő földrengések, csupán öt vagy hat oszlop maradt állva néhány áthidaló gerendával a tetején.
Zeusz templomától néhány száz méterre egy fürdő maradványait tárták fel a régészek. Épségben megmaradtak az égetett agyagból készített víz- és csatornavezetékek, a márványból faragott mosdók. Az alaprajz egyértelműen mutatja a különböző helyiségek funkcióit.
A múzeum gazdag gyűjteménnyel rendelkezik a feltárt tárgyi emlékekből, használati tárgyakból, művészi faragványokból.
Nemeából délidőben indulok Navplio felé. Hol kisüt a nap, hol befelhősödik. Az út mentén műanyag kannákban árulják a „híres” nemeai bort…
Ráérősen autózom. Eszembe jut, hogy Haniboy honlapján valaki azt írta, hogy idén a szabadságát Ermioniban fogja tölteni. Megállok és előveszem a térképet. Nincs túl messze, úgy 60 km-re lehet. Megnézem, milyen! - születik meg a hirtelen elhatározás.
Két hegyi szerpentint kell megmászatnom a kocsival mire Ermioniba érek. A második hegy gerincén szélerőművek. Tiszta időben ezeket a hatalmas szélkerekeket Toloból is látni.
A kisváros központjába érve egy tájékoztató tábla jelzi: „Archeological site” és mutatja az irányt. A jelzés egy kis félszigetre vezet. A félsziget északi oldalán egy yachtkikötő, a kikötőben viharos szél fúj. A déli oldal védett szélcsendes. A félsziget legmagasabb pontján egy ortodox templom áll.
Elindulok a déli oldal felé. Egy sétány visz a félsziget csúcsára, ahol egy világítótorony jelzi a hajósoknak az irányt. A templom irányába visszaindulva megtalálom az „archeological site”-ot. Néhány faragott márványlépcső és oszlopmaradvány. A faragások alapján egy római patricius villájának részei. A romterület feltáratlan…
Visszaindulok Toloba. Javában vacsoraidő van, mikor a szállásra érek. Ezt a napot sikerült lazán ellötyögni, de nem bánom.
Tizenkettedik nap
A nap első fele strandolással telik el. Kora délutánra megunom a sütkérezést és felmegyek az apartmanba. Egy kávé és egy sör mellett eldöntöm, hogy átmegyek Navplioba és megnézem a fellegvárat.
Ahogy autózok kifelé Toloból felpillantok a domboldalra. Meglátom azt a kék tetejű templomot, ami Haniboy weboldala nyitólapján szerepel. Teszek egy kis kitérőt. Egy baromi meredek út visz fel a templomhoz. A templom előtt egy sík terület. Itt hagyom a autót. Megkeresem azt a nézőpontot, ahonnan Haniboy a nyitóoldal képét fényképezte és készítek néhány fotót. Gyönyörködöm a panorámában. Egy görög teknős mászik nagy komótosan az orrom előtt…
Beérek Nafplionba. Mielőtt felmennék a erődbe, sétálok egy nagyot az óvárosban. Készítek vagy két tucat felvételt a szűk utcákról.
A Palamidi erődöt két módon lehet megközelíteni, gyalog vagy kocsival. A gyalogos túrához állítólag 999 lépcsőt kell megjárni. Nem kívánom ellenőrizni az állítás helyességét, a kocsival történő megközelítés mellett döntök.
Az erőd a középkorban épült. Nagyon jó stratégiai pont lehetett. A magasból ellenőrizhető a tenger és a szárazföld. Az építmény feliből-harmadából van helyreállítva, az épületek belső része helyreállítatlan, az erőd nagy részében csupasz falak meredeznek az ég felé., Bizonyos része részek le vannak zárva a látogatók elől. Pompás a kilátás. Megpróbálom néhány fotóval visszaadni a látványt.
Visszaindulok Toloba. Menetközben eszembe jut, hogy már csupán két teljes napom maradt ezen a csodálatos vidéken. Ez a gondolat egy kicsit szomorúvá tesz…
Tizenharmadik nap
Felhős napra ébredtem. Kiváló alkalom arra, hogy ismét ellátogassak Epidavrosba. Menet közben készítek néhány felvételt az útba eső mykenei hidakról.
A színház látványával még mindig nem tudok betelni. A borús idő miatt kevesebbet fényképezek.
A délutánt a Korinthos felé vezető úton bámészkodással töltöm. Nagy kiterjedésű narancs és mandarin ültetvények vannak ezen a vidéken. Éppen narancsszüret van. Az egyik helyen veszek egy kevés fáról szedett narancsot és mandarint.
A szállásra visszaérve teljesen zárttá válik a felhőzet, és kisvártatva esni kezd. Aki ismeri, milyen is az, amikor a mediterrán térségben esik az eső, az tudja, amikor itt esik, akkor nagyon esik. A zivatar nem tart sokáig. A szomszéd ház tetején a vízköpő alig „szólal” meg.
Vacsora a már törzshellyé vált tavernában, néhány ouzo és sör a teraszon, majd alvás…
Tizennegyedik nap
Szikrázó napsütés fogad a teraszon. Strandolni megyek. A víz kellemesen meleg… Szieszta után egy kiadós séta a faluban, az élelmiszer készletek feltöltése a holnapi hosszú útra.
Vacsora után még egy nagy séta a parton, majd a szállásra érve csomagolás. A nagyobb csomagokat beteszem a kocsiba. Csak annyi cucc marad a szálláson, ami reggel elengedhetetlenül szükséges.
Holnap korán kell kelni…
Tizenötödik nap
Indulás hajnali ötkor. Korinthos felé veszem az irányt, majd átmegyek a Patras felé menő, a térképen autópályának jelölt, a valóságban autóútnak is alig beillő útra. Nyolc óra körül elérem a Rion-Antirion hidat. A peloponneosi oldalról képtelenség lefényképezni, akkora a forgalom és annyira nincs parkoló.
Felhajtok a hídra. Olyan, mintha egy hegyre indulnék fel. Azért a legújabb kori görögök is tudnak valamit. Vajon ez a híd háromezer-ötszáz év múlva állni fog-e? Aligha… Az átkelésről sorozatfelvételek készülnek a hídról.
A hídon történő áthaladás után nem hagy nyugodni a gondolat, le kell fényképeznem a hidat! Az első leágazás egy földút. Befordulok. Levezet a tengerpartra és elkészül az áhított felvétel.
Delfi a következő állomás. Ehhez még kb. 100 km-t kell autózni. Egy kisváros szélén megállít egy rendőr. Felhívja a figyelmem, hogy ez egy nagyon veszélyes útszakasz és kéri, hogy lassan hajtsak. Barátságosan egymásra mosolygunk, OK mondom, majd folytatom az utat.
Delfi kb. 800 m magasságban van a tenger szintje felett. Egy szédítő szerpentin vezet fel a kisvárosba. Az ókori látnivalók a várostól keletre találhatók, két hatalmas szikla alatt, egy meredek domboldalon.
Szikrázó a napsütés, nagyon meleg van. A nyári napforduló közelsége miatt magasan jár a nap és a domboldalt szinte merőleges szögben érik a napsugarak. Úgy vezet fel a gyalogút a romok között, mint egy hegyi szamárösvény. Minden fordulónál újabb látvány és csak felfelé, egyre felfelé. Legfelül egy stadion. Hajszálra olyan, mint amit Olympiában, Epidavroszban vagy Nemeában láttam. A stadionból lepillantva azért a panomára nagyon más! Innen lefelé haladva egy színház. A nézőtérre nem lehet beülni, le van kordonnal zárva.
Még lejjebb Athene temploma. Alaprajza tökéletesen kivehető, az oszlopcsarnokból szinte semmi sem maradt.
A romterületet az Athénba vezető út szeli ketté. Az út alatti részen van az a kör alakú építmény, néhány oszloppal és felső keresztgerendával, ami Delfi szimbóluma. Szinte valamennyi útikönyvben ez látható. Ettől nyugati irányban találhatók az egykori gymnasion maradványai.
A múzeumban olvastam, hogy ezt a kultuszhelyet még a Római Birodalom idején is használták. Virágkorát ebben az időben érte el. A gyűjtemény nagyon gazdag. Szinte tökéletes épségben megmaradt bronz és márványszobrok, használati tárgyak, harci eszközök.
Delfiből délután kettő óra körüli időben indulok tovább, át a hegyeken Lamia irányába. Gyönyörű hegyi terepen visz az út. A Taigetos látványa jut eszembe, ahogy az út magasabb részeiről lepillantok.
Lamia előtt elérem az autóutat. Egy életveszélyes szintbeli kereszteződés után kezdetét vesz a thessaliai alföldön átvezető vágta. Az út kezdetén csak lassabb tempóban, mert itt még nincs autópálya, azt kb. negyven km. Megtétele után érem el.
A Lamia – Larissa – Katherini útvonal kb. 250 km. Késő délután érek Paraliára. Rutinosan a „nagyparkolóban” hagyom az autót, megkeresem az utazási irodát, átadom a papírokat és átveszem a szállást.
Nem szeretem Paraliát. Egy mesterséges, a turisták számára létrehozott település. Pörgős, zajos hely. Látnivaló nincs, ha a tengert leszámítom.
Nehezen tudok elaludni a közeli discoban zajló ricsajozás miatt…
Tizenhatodik nap
Paralián van egy pihenőnapom, amit Makrigialoson töltök el. Délelőtt a tengeri iszapkúrát veszek a Makrigialostól délre fekvő sóbepárló vizében. A fekete iszap, ahogy megszárad a bőrömön, szülő anyám nem ismerne fel. A tengerben mosom le. A tenger itt sokkal hidegebb, mint Toloban volt.
Délután egy nagy séta a faluban. A maradék pénzből veszek öt liter extra virgin olivaolajat.
A Makedónia tavernában elköltött vacsora után vissza Paraliára, a szállásra. Csomagolás, a nagyobb csomagok levitele a kocsiba és alvás, ha lehetne aludni. Péntek lévén a közeli disco hajnalig üzemel…
Tizenhetedik nap
Magyar idő szerint négy órakor van ébresztő, háromnegyed ötkor indulás. Kel a nap a tengeren. Hat órakor elérem Evzonit, két óra alatt átjutok Macedonián és delet harangoznak, mire Belgrádba érek. Novy Sad után beleteszem a tankba utolsó szerb dínárjaimat. Délután három órakor elérem a magyar határt. 4300 km-t autóztam tizenhét nap alatt…
|
