Szervusztok!

 

Nem is tudom, hogy hol kezdjem a beszámolóm. Hónapok óta gyűjtögettük az infókat, hogy a fapados repülőjegyünk mellé szervezzünk magunknak egy fantasztikus Görögországi nyaralást. Először úgy volt, hogy két nő indul útnak, aztán sikerült magunk mellé egy hímnemű kísérőt is szerezni. Amikor belevágtunk még nem tudtuk, hogy merre induljunk el, még Görögország területén sem. Kerestük a linkeket, a görögimádó társakat, hátha találunk olyan útmutatást, mellyel már el tudjuk dönteni, hogy merre induljunk. Ráakadtunk Haniboy oldalára, innentől kezdve szinte egyenes utunk volt, és szinte ízlelgettük a soha nem hallott falucska nevét Tolon , vagy Tolo, ki minek ejti. Kerestük a térképen, elég nehezen találtuk meg, mert nem egy felkapott hely, kis halászfaluból avanzsált fel egy igazi kellemes tengerparti üdülőhellyé, megtartva régi hagyományait.

Ragaszkodva a halászathoz, melyet merítőhálóval ma is űznek, nap mint nap megfigyelhettük a kikötőben a halászok nagyon kemény munkáját, mely arcukra cserzette sok fáradozást.

 

Nagy segítség gyanánt kapcsolatot találhattunk Tolóban élő és idegenforgalomban dolgozó Bikakis Melindával, kinek révén, szinte ismerősként üdvözölhettük egymást mikor megérkeztünk. Lefoglaltuk a szállásunkat, eldöntöttük, hogy kinek-kinek kedve szerint teljesüljenek az álmai.  8 napot terveztünk Tolóban, melyből minden másnapra a környék nevezetességeit terveztük meglátogatni. Férfi kísérőnk nem vállalta be az autókölcsönzést, ezért mindenhol, rá voltunk szorítva a helyi tömegközlekedésre. Repülőutunk szinte tökéletes volt, nem rázott, nem esett le, és nem késett, tehát ottani idő szerint hajnali 3-kor megérkeztünk Athénba. Úgy volt, hogy csak reggel 7-kor indulnak a tömegközlekedési járatok, de mint kiderült a repülőtéri buszok egész éjjel járnak 50 percenként. Eljutottunk Kifisisos városrész távolsági pályaudvarára, mintha a Balkánra csöppentünk volna. Sok sok autóbusz, szűk kis területre összezsúfolva, szinte mindenki beszél angolul, de szinte senki nem tudta megmondani, hogy a Nafplionba induló busz hányas pontról indul. Keleti zsibvásár, mindenki utazik, nagy a tömeg, sok a szabadon sétálgató kutya, akiknek nincs hangjuk.

Végre elindult a buszunk, két és fél óra alatt és Nafplionba, onnan minden órában indul Tolóba busz. Végre megérkeztünk.

 

Melinda elkalauzolt a szállásunkhoz a hely és a környék pont olyan volt, mint amilyenre számítottunk. Kicsomagolás után rohanás a tengerpartra, az égen egy felhő sem, ja és hát én még soha nem láttam a tengert. Olyan csodálatos látvány tárult elénk, hogy elállt a lélegzetem. Kék és még kékebb színben játszott a tenger. 22-23 fokos volt a hőmérséklete, erre kicsit húztam a szám, de teljesen felesleges volt, mert ott a hőfok sem olyan, mint itt a Balaton. A part kristálytiszta, mélyen be lehet menni, mert még mindig csak mellig ér a víz. A halak szaladgálnak körülöttünk, a süniket szépen lehet látni a vízben, tehát nagy baj nem lehet.  Kicsit felfrissülve, elmentünk körülnézni a főutcán. Mindenhol éttermek sokasága hívogatja a turistát, gyere ismerkedj a görög vendéglátással. Éhesek voltunk tehát a számunkra ismerős kaját választottuk. Átszámolni az árakat nem szabad, mert akkor az ember nem eszik semmit, hanem éhen marad. Mi elhatároztuk, hogy kizárólag csak görög ételt, italt fogunk enni-inni, hisz ezért jöttünk, hogy belekóstoljunk egy másik világ életébe. Szombaton még élveztük, hogy kellemes a tenger, lágyan hullámzik, gyengén fúj a szél.

 

Vasárnap igyekeztünk sétával felfedezni a környékünket, természetesen felsétáltunk a környék egyik legszebb, ugyanakkor nagyon jellegzetes templomához, úton útfélen van ennek kicsinyített mása, melyet a görögök úgy tisztelnek, mint mi az utak mentén álló Krisztus szobrokat. 

 

Másnap elmentünk a Korinthoszi csatornához, mely a peloponnészoszi félszigetet köti össze a szárazfölddel. Itt végighajóztuk a csatornát megcsodáltuk a vízbe süllyeszthető hidat, melyen 50 percenként normál közúti forgalom zajlik.                                                

 

Hétfőn a Melindáékkal szervezett csoporttal elmentünk Mükénébe, Epidavroszba. Mükénében  megnéztük Agamennon király palotájának romjait, melyet egy német Heinrich-Schliemann fedezett fel, és nagyrészt kifosztott. A még mai is álló oroszlános-kapun  lehet bejutni a romok közé,  majd felgyalogolva a dombra (nagyon csúszó márványlépcsőkön) elénk tárol az egész vidék. Kopár csúcsaival, mégis lenyűgöző látványt nyújtanak.

Mükénében megcsodáltuk az akkori korból származó aranykincs múzeumot.

 

Mükénéből elmentünk Epidavroszba, mely helyen mai is áll az a színházi nézőtér , mely mai is lenyűgözi a tudósokat az akusztikájával. Befogadóképessége 14.000 fő.  A földszinti színpadon normál hangerővel  szóló beszédet az 55-ik sorban is kiválóan lehet hallani. Itt a színház mellett volt egy színházi ruhákat bemutató múzeum, mely szemléltette, hogy a férfiszereplők női ruhába bújva hogyan tudták az ókor tragédiákat, akár egyszerre több szereplőt is megszemélyesítve eljátszani. Meglepő volt, hogy milyen épen maradtak.

 

Másnap ismét tengerpart fürdőzés volt, melynek keretében vizibiciklivel átmentünk a szemben lévő kis szigetre. Ennek tetején egy régi kápolna áll, mely a II. világháború idején iskola és menedékhely volt.  Felmásztunk itt is a dombtetőre és megnéztük Tolót madártávlatból,                                     egyébként a jobb úszók átúszni szokták ezt a távolságot, kb 1 km. 

 

Másnap kicsit szétszakadt a család egyik fele Nafplionba, míg Katinka angol nyelvű idegenvezetéssel Kalavrytába ment.

Kalavrytáról azt lehet tudni, hogy egy festői falucska Tolótól 170 km-re az Aghia Lavra kolostor van ott, melynek nevezetessége, itt adta áldását Germanos érsek 1821-ben Görögország kezdődő függetlenségi háborújára. Ma kolostorként funkcionál, és elsősorban ikonfestéssel és vallásgyakorlással foglalkoznak a szerzetesek. Kalavryta utolsó szakaszához egyébként egy 22 km hosszú fogaskerekű vasút vezet. 

 

Nafplion Görögország régi fővárosa volt, a várost a Palamidi dombra épült erőd uralja, melyhez közel 900 lépcső vezet fel. Kitartás annak aki ezt a sort megakarja mászni. Visszafelé, pedig akinek nincs tériszonya, annak itt lesz. Néhol csak egy gyenge korlát védi a kirándulót, szédítő ebből a magasságból lenézni, mert oldalt nincs alattad semmi. Voltunk helyi piacon, csak kapkodtuk a fejünket, hogy mennyiféle gyümölcs, zöldség, hal van. Érdekes módon itt is érvényesült, hogy elsősorban hazaiból gazdálkodtak. Nagyon finomak voltak a gyümölcsök, tonnaszám ettük.

 

Görögországi nyaralásunk utolsó 2 napjára Athén nevezetességeit terveztük. Biztosak voltunk benne, hogy Athénba, ez alatt a két nap alatt legfeljebb csak belekóstolni tudunk, de most ennyire futotta. Megcsodáltuk az Akropoliszt, az Agorát, a Benaki múzeumot, végigsétáltunk a Plakán és  a Nemzeti kertben, A Syntagma téren (Parlament)  megnéztük az őrségváltást, kimentünk  a 2004-es olimpiai játékok színhelyére, Este szállodánk tetőteraszán a vízben úszkálgatva csodáltuk a kivilágított Akropoliszt, mely a város több pontjáról is látható. Este 9-kor éled a város, a szieszta  és a meleg elmúltával benépesednek  a kerthelyiségek, fiatalok tucatjai, százai lepik el az utcákat és parkokat. Érdekes város Athen, sokféle népcsoport képviselteti magát, de nincs úgy elkínaisodva, mint Budapest. Jobban őrzi nemzeti mivoltát Görögország, őrzi hagyományait.

 

Én egyetlen dolgot hiányoltam, és ez Tolóban is igaz volt, hogy nem lengi be a görög zene az utcákat, vendéglőket, mint ahogy én azt előzetesen gondoltam. Nagyon hálásak voltak vendéglátóink, ha egy-egy szót elmondtunk görögül, mi pedig boldogok voltunk, hogy megértettek bennünket.

 

Tanulság 10 nap után, a lehető legrövidebb időn belül igyekszem visszatérni, mert nagyon szép az ország, kedvesek az emberek, nagyon keveset láttunk, és finom a görögkaja és bor.  

 

Scotina