2002. július

Hosszas töprengés után, hogy hová is menjünk nyaralni, Krétára esett a választásunk. A helyi utazási irodában kiválasztottuk a Neckermann katalógusból a nekünk legjobban tetsző szállodát, ami árban is belefért az elképzeléseinkbe. Gouvesben a Diogenis Palace-t.

Elérkezett az utazás napja. A szobában még mindig kaotikus állapotok uralkodtak, mert a bőröndökbe nem fért el az a sok ruha, amit a lányok akartak magukkal hozni. Aztán hamar megoldottam a problémát, mert minden bőröndből kivettem a fele ruhát, és már el is fért minden.

Egy barátom jött értünk, és vitt ki a reptérre. Malév charter géppel utaztunk, ami nagyon kényelmes volt.

Itthon ronda esős volt az idő, ezért már nagyon vártuk a meleget. Végre leszállt a gép. Rögtön megcsapott minket a forró sós és párás tengeri levegő. Ez az érzés leírhatatlan.

Miután átverekedtük magunkat a reptér útvesztőin a Neckermann képviselő kedvesen eligazított minket, hogy melyik buszra szálljunk. Eddig minden tökéletesen simán ment.

Mikor a busz elindult, leült mellém egy férfi, és elkezdett mesélni, hogy milyen szép is ez a Görögország, és mi micsoda. Nagyon meglepődtem, hiszen sajnos a magyar embereknek nem szokásuk az ismerkedés. (Ez sajnos sok év tapasztalata). Mivel nem értettem, hogy tulajdonképpen miért is engem pécézett ki magának, kezdtem igen kínosan érezni magam. (hogy aztán később milyen kellemeset csalódtam, azt Santorininél leírom). De szerencsére hamar megérkeztünk a szállodához, és leszálltunk.

A szállás gyönyörű volt, apartman szálló, vadonatúj. Igazán azt kaptuk, amit vártunk. A szállodai recepciós rögtön eligazított minket, és tájékoztatott, hogy a Neckermann helyi idegenvezetője mikor érkezik.

Ezután kipakoltunk, úsztunk egyet a tengerben, és felmentünk a szállodába, hogy meghallgassuk a képviselő ajánlatát. Ismét csak azt tudom mondani, hogy tökéletes és kielégítő információkkal láttak el minket. Be is fizettük rögtön a nekünk tetsző fakultatív programokra. (Santorini hajóval, Chrissi-sziget hajóval, Anopolis vízividámpark, knossosi palota).

Az első este bejártuk a várost, ami bár nem túl nagy, mégis igen hangulatos. Meg is ismerkedtünk egy magyar házaspárral, akiknek annyi idős lányuk volt, mint nekem. Ők már hetedik alkalommal voltak Krétán, és rengeteg hasznos és érdekes dolgot meséltek.

A következő napok a semmittevés jegyében teltek, és igyekeztünk jó magyar szokás szerint a lehető leggyorsabban lebarnulni.

Az első fakultatív program Santorini volt. Minden zökkenőmentesen és probléma nélkül zajlott. Reggel 7-re jött értünk a Neckermann busz, és kivitt a kikötőbe. A hatalmas hajó előtt óriási sor állt, mint később kiderült, azért, mert mindenkit lefotózott a hajó fotósa.

Ekkor jött a meglepetés, mert az a férfi, aki a buszon mellém ült, ott állt a hajó lépcsőjénél, és a jegyszedővel beszélgetett.

Ekkor már kezdett gyanús lenni, de azért, hogy ne vegyen észre felvettem a szemüvegemet, és a párom háta mögé bújva felslisszoltam a lépcsőn.

A 900 férőhelyes hajón kb. 1100-an voltunk. De a kényelemre itt sem volt panasz, bár mi beköltöztünk a hajó bárjába, ahol a légkondi a 900 emberhez volt beállítva, ezért valóságos sarkvidéki szél fújt a hajóban. A hangszórókban különböző nyelveken mondták az információkat, többek között magyarul is. „A magyar előadás a mozi teremben kezdődik 9 órakor”. Le is mentünk, ahol elmesélték Santorini történetét, és elmagyarázták, hogy a magyar idegenvezetést hol kell befizetni. 

Mindenképpen célszerű ezt választani, mert egyéb esetben a hajó csak partra teszi az utasokat, és 4 óra múlva értük jön. Aki pedig még nem járt itt, az csak nehezen jön rá, hogy merre is induljon. 

Lényeg, hogy mi befizettük, és már a parton várt a busz.

Az első város Pirgosz volt, ahol rövid időre álltunk csak meg. Amíg a busz ment, az idegenvezetőnk, Bea, folyamatosan mesélt Santoriniről. Pirgoszban valóban nem sok látnivaló akad, ezért kb. 20 perc után indultunk tovább, Oiába, sziget régi fővárosába.

Szinte az összes útikönyvben szereplő fotó ebből a varázslatos kis városból való. Hangulatos utcácskák mindenfelé, a kék és fehér szín olyan hatalmas kontrasztot ad, hogy leírni valójában nem is lehet. Oia után Thirába mentünk, (a jelenlegi fővárosa Santorininek) ahol rövid séta után eljutottunk addig a pontig, ahonnan a kikötőbe lehet lejutni.

Erre három lehetőség van.        1) szamárháton

                                               2) gyalog

                                               3) lanovkával

Mi az utóbbit választottuk, mert közel 50 °C volt, és nagyon ki voltunk már tikkadva. A lanovkából csodálatos kilátás nyílik a kalderára. Miután a szédítő magasságból leértünk a partra, kis vízibuszok szállítottak minket az Atlantishoz, ami nem tud a parton kikötni.

Hamar visszaért mindenki, és elindultunk vissza Krétára. Mi felballagtunk a fedélzetre, és megdöbbenve láttuk, hogy egy talpalatnyi szabad hely sincs. Ekkor jött a másik trauma, mert halljuk, hogy egy asztaltól felénk kiabálnak, hogy „Hahó magyarok, gyertek foglaltunk nektek helyet!” . Mondanom sem kell, hogy az én „buszos ismerősöm” volt. Mit lehetett tenni, odamentünk és bemutatkoztunk. És ekkor jött a kellemes csalódás. Az illetőről kiderült, hogy görög származású, Hrisztosznak hívják, és azért barátkozott velem, mert hát a görögök ilyenek. Egész úton hazafelé beszélgettünk, és olyan jó kapcsolat alakult ki közöttünk, hogy 2004-ben már együtt mentünk nyaralni a Peloponneszoszra, de ez már egy másik történet.

Útközben csodálatos naplementében gyönyörködhettünk a nyílt tengeren. Mit mondjak? Páratlan élmény volt. Úton hazafelé meg is vacsoráztunk a hajón, szinte katonai rendben. Ugyanis beszálláskor mindenki kapott egy kártyát, és a vacsorához mindig a megadott színű kártyával lehetett menni. Szerintem nagyon frappáns megoldás. A kikötőben vártak a számozott buszok, melyek visszaszállítottak minket a szállodánkba.

Santoriniről nem írok többet, talán egyszer csak oda megyünk nyaralni, és akkor többet lehet írni. Egyébként ennyire hangulatos, és gyönyörű szigetet elképzelni is nehéz annak, aki nem látta.

Ekkor következett ismét pár nap pihenés, amit a tengerparton heverészve töltöttünk el.

Következő fakultatív programunk a Chrissi-szigeti kirándulás volt. Szokás szerint reggel jött értünk a Neckermannos busz, (bár német nyelvű idegenvezetés volt, nem okozott problémát), és elvitt minket Ierapetrába, ahonnét a hajónk indult. Reggel 10 órára értünk a kikötőbe, és ahogy kiszálltunk a buszból, megcsapott az a hihetetlenül forró levegő. Itt a déli oldalon sokkal melegebb volt, mint Gouvesban. Mivel a hajó indulásáig volt fél óránk, az első utunk egy kávézóba vezetett, ahol én rögtön kértem egy frappét, a lányok meg valamilyen hideg itókát.

Rövid tülekedés után elindult  a hajónk, és ahogy a leírásban szerepelt, 45 perc múlva meg is érkeztünk Görögország legdélibb kis szigetére. Chrissi teljesen lakatlan, csak a sziget karbantartásáért felelős 4 ember lakik ott. Az idegenvezető felhívta a figyelmünket, hogy a rendkívül gazdag tengeri élővilágból semmit nem szabad kihozni a partra. De mint kiderült, ha akartunk volna sem tudtunk volna elhozni semmit, mert a tenger teljesen kihalt volt. Valószínű, hogy a turisták és a helyiek fosztották ki teljesen. Ez egyébként egész Krétára igaz. A víz mindenhol kihalt, csak legfeljebb pár hallal lehet találkozni.

A szigeten 4 órát töltöttünk, és ezalatt egész pontosan 60 €-t költöttünk. 16 €-volt a napernyő napággyal, 9 € egy 3 dl-es szóda vagy ásványvíz. Mivel elkövettük azt a hibát, hogy nem vittünk magunkkal innivalót, kénytelenek voltunk megvenni a helyszínen egy vagyonért. 4 óra körül összepakoltunk, irány a hajó, és mentünk haza. Bár a szigeten kevés időt töltöttünk, mégsem bántuk meg, hogy elmentünk. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk ezt a kis karibi hangulatú szigetet.

Ismét pár nap fürdőzés, és irány Anopolis, az Iraklionban lévő aquapark. A parkot egy hegytetőre építették, ahol miután a belépőt az idegenvezetőnk megvette, bármit használhattunk. Minden teleültetve pálmafával, és sok-sok virággal. Egy csodálatos napot töltöttünk el ott.

Ismét pár nap fürdőzés, és mehettünk Knossosba.

Szokás szerint jött értünk a busz, ahol Bea, a santorinis idegenvezetőnk várt minket. Egész úton mesélt Krétáról, a Krétai szokásokról, emberekről.

Mesélt egy érdekes történetet a krétai nevekről. Ugyanis a krétai embereket a nevükről lehet a legkönnyebben felismerni. Pl.: Theodorakis, Kazantzakis, stb. Minden krétai születésű embernek akis-ra végződik a neve. Ennek a története a török megszállás alatti időkre nyúlik vissza. Ugyanis ezt az akis szócskát a törökök ragasztották rá a krétai emberekre. Ez egy kicsinyítő képző, pl.: Gabika, Ágika….

A krétaiak erre büszkeségből megtartották ezt a szokást, mondván, hogy ezután minden krétait így hívjanak.

Megérkeztünk Knossosba, ahol végigvezettek minket az ásatáson, sok-sok információt mondott Bea.

Knossosba már úgy érkeztünk, okulva a Chrissin történt drága üdítővásárlásból, hogy vittünk magunkkal 3x3dl vizet lefagyasztva. Az ötletünk bevált, folyamatosan tudtunk inni hideg vizet. Abban a forróságban ez nagyon fontos. Az ásatásután elvittek minket Pezába, ahol megmutatták azt, hogy hogyan készítik az olívaolajat, az olívaszappant, és elsősorban a krétai bort. Volt borkóstolás, amihez adtak kis kenyérdarabkákat valamilyen szósszal megkenve. Finom volt, ez látszott abból is, hogy amikor kihozták, az egész társaság úgy vetette rá magát, mintha már 2 hete nem ettek volna. Ez meg is lepte a görögöket, én pedig rettentően szégyelltem magam…

Peza után volt egy óra szabadidőnk Iraklionban, és mentünk a múzeumba. Ezt csak a legelszántabbaknak ajánlom, mert a sok ezer bikafej között én bizony eluntam magam. Bár van, akinek kimondottan a múzeumok tetszenek.

Végül az utolsó két nap alatt már csak a fürdőzéssel és a napozással foglalkoztunk, majd fájó búcsút vettünk a szigettől, elhatározva, hogy ide még visszajövünk. Így is lett 2003-ban.

Megérkeztünk Magyarországra 2 óra repülőút után, ahol még mindig esős volt az idő, és nagyon hideg volt. A reptértől végig fűteni kellett a kocsiban. Hazaértünk, ahol már várt édesanyám a fantasztikusan finom rántott csirke, petrezselymes krumpli, uborkasaláta kombinációval. Ez a sok hasonló fűszerrel készített, egyébként rendkívül ízletes krétai ételek után nagyon jól esett.